2014. dec 03.

Aranyra váltotta az ezüstöt Ella Eyre

írta: budapest24
Aranyra váltotta az ezüstöt Ella Eyre

Ella Eyre romantikus hangulatú Comeback című dala elsöprő sikert aratva első helyen végzett a Class40 listán. Rudimental-lal közös slágerét követően a gyönyörű brit popsztár végérvényesen bizonyította, hogy önállóan is megállja a helyét. A svéd énekesnő Tove Lokezdetben Chernek és Icona Popnak írt dalokat, most pedig Habits című saját felvételével debütált. A hazai slágerek közül Fluor Tomi és Diaz új formációja, a Wellhello és a Rakpart tör egyre magasabbra.

Aranyra váltotta az ezüstöt Ella Eyre, a bájos és tehetséges énekesnő Comeback című felvétele első helyen végzett a piacvezető rádió slágerlistáján. A fiatal brit sztár a Rudimental-lal közösen készített Waiting All Night-nak köszönheti hírnevét, azóta azonban több sikeres kislemezdallal is jelentkezett. Vadonatúj slágerének klipje az „amerikai életérzést” jeleníti meg.

 ella_eyre_comeback.png

Tove Lo, a szárnyait bontogató svéd énekesnő nemrég jelentette meg debütáló albumát Queen of the Clouds címmel, ennek egyik kislemez dala a Habits (Stay High), amelynek hivatalos videóklipjét már több mint 54 millióan látták. A popsztár Likke Li és Avicii nyomdokaiba szeretne lépni, amire minden esélye megvan, hiszen a Habits a Class40 slágerlista 29. helyén nyitott. A gyönyörű dalszerző korábban olyan világsztároknak írt számokat, mint Cher, Icona Pop vagy a Girls Aloud.

Fluor Tomi új formációban is bizonyít. A magyar előadók dalai között egyre nagyobb népszerűségnek örvend ugyanis a Wellhellotól a Rakpart, amely a héten négy helyet javítva 23. helyen áll a Class40-en. A vadonatúj formáció a hazai élet két népszerű képviselőjéből Fluorból és Diazból áll, akik közel 9 éve ismerték meg egymást egy Animal Cannibals által szervezett táborban, Diaz azóta több dalt  is készített Fluornak. A sok pozitív visszajelzés és a kellemes közös munka után egyértelmű volt számukra, hogy együttműködésbe kezdenek. A Rakpart zenéjéért Diaz a felelős, a szöveg pedig Fluor fejéből pattant ki.

Szólj hozzá

zene tv Animal Cannibals Class FM Fluor Tomi Diaz Ella Eyre tv/rádió