2015. ápr 22.

Cognolato – Del Francia: L’eroe invisibile (A láthatatlan hős)

írta: budapest24
Cognolato – Del Francia: L’eroe invisibile (A láthatatlan hős)

 

lathatatlan_hosb1.jpg

del_francia.jpg

 

cognolato.jpg

Hogyan döntöttétek el, hogy elmesélitek Giorgio Perlasca történetét? 

L: Silvia keresett meg azzal az ötlettel, hogy írjam meg Giorgio Perlasca történetét gyerekek számára. Ilyen kaland, ilyen hős, aki legyőzi a rosszakat, méghozzá egy elképesztően merész és hatásos hazugság segítségével, nincs minden történetben. Különösen a valós történetekben. 

S: Az egész 2002-ben kezdődött, amikor a könyvesboltunk standot működtetett a Giorgio Perlasca emlékére rendezett kiállításon. Számos ember kereste fel a kiállítást, hogy lerója tiszteletét a Világ Igaza előtt, főleg túlélők és megmentettek, és rengeteg történetet meséltek. Lelkes diákcsoportokat is láttam. Ekkoriban merült fel bennem az ötlet, hogy el kellene mesélni a gyerekeknek Giorgio Perlasca hihetetlen történetét. 

Hogyan osztottátok meg egymás között a munkát?

L: Eleinte nagyon másképp gondolkoztunk a cselekményről. Az idő túlnyomó részét azzal töltöttük, hogy ellenőriztük a dokumentumokat, megvitattuk a cselekményt, többször is kihúztuk és átírtuk ugyanazokat a részeket. Ugyanis már az elején eldöntöttük, hogy szoros együttműködésben fogunk dolgozni. 

S: Nem volt könnyű megírni ezt a történetet, három évig dolgoztunk rajta, pont azért, mert kezdetben nem voltunk egy hullámhosszon, nem találtunk rá a megfelelő regiszterre. Végül is mindketten először próbálkoztunk ilyesmivel. Szeretünk gyalogolni, és hamar rászoktunk, hogy hosszú séták során vitassuk meg az elképzeléseinket: megosztottuk egymással az ötleteinket, megbeszéltük, hogyan mutassunk be egy szereplőt, hogyan írjunk le egy eseményt. Azt hiszem, azzal, hogy hosszú kilométereket tettünk meg együtt, sikerült enyhíteni a feszültséget, és egy idő után már jól megértettük egymást. 

Luca, amikor két éve a Könyvfesztivál vendégeként Budapesten jártál, már dolgoztál ezen a könyvön? 

L: Amikor Budapesten jártam, már kész volt a könyv, bár még nem a végleges változatban. A Könyvfesztivál mozgalmas, euforikus napjaiban nem sok időm maradt arra, hogy körülnézzek ebben a gyönyörű városban. De a regény néhány helyszínét azért sikerült felkeresnem. Nagy élmény volt. Rátaláltam egy jellegzetesen magyar névre is, a Kingára, amely azután bekerült a könyvbe. Amúgy kénytelenek voltunk a nagy látnok, Emilio Salgari módszerét követni, aki maláji tigrisekről meg déltengeri kalózokról írt, miközben ki sem tette a lábát a békés Veronából. De a képzelet erős ló, jó messzire elviszi az embert. 

S: Fontos a képzelet, de fontos a valóság, a dokumentumok is. A regény megírásához szükséges három év jó részét az tette ki, hogy a történelmi forrásokat és a rendelkezésre álló dokumentumokat tekintettük át. Salgari is tanulmányozta a földrajzi atlaszokat és az egzotikus utazásokról szóló beszámolókat. Mindenesetre most már tényleg megérdemeljük, hogy turistaként eljussunk Budapestre. 

Hogyan szedtétek össze a történet részleteit? 

L: Giorgio Perlasca visszaemlékezésére támaszkodtunk, és néhány tanulmányra. Ezek közül a legismertebb egy olasz újságíró, Enrico Deaglio munkája, aki azután készített interjút Perlascával, hogy néhány magyar rátalált. 

S: Olyan szerencsénk volt, hogy a dokumentumokon túl első kézből származó információkat is kaptunk – köztük olyanokat is, amelyeket eddig még sehol sem publikáltak – Perlasca fiától, Francótól, akinek a személyes visszaemlékezése a regény végén olvasható. 

L: A Giorgio Perlasca Alapítvány mindvégig együttműködött velünk, még a szerkesztés utolsó fázisában is, gondosan ügyeltek minden apró részletre. Ez afféle minőségi garanciát jelent. 

Nehéz volt úgy elbeszélni ezt a tragédiát, hogy ne legyen túlságosan sokkoló, de azért igaz maradjon? 

S: Már a munka kezdetén abban állapodtunk meg, hogy nem részletezzük a szörnyűségeket. Nem akartuk sokkolni az olvasókat, erre nincs is szükség. A túlzásba vitt borzalom olykor inkább elaltatja a lelkiismeretet: nem közel hoz, hanem eltávolít. 

L: Perlasca története már önmagában is épp elég hatásos és hihetetlen. Mi csupán néhány kitalált, de valószerű karakterrel vagy szituációval egészítettük ki, hogy visszaadjuk a korabeli légkört. Ilyen például az Ugró Fiú alakja, vagy Éva és Helga beszélgetései a háztetőn. 

Miben különbözik „A láthatatlan hős” más holokausztregényektől? 

S: A nézőpontjában. A legtöbb holokausztregénytől eltérően a főszereplő itt nem közvetlen áldozat, de nem is a bűnösök egyike. Egy olyan ember, aki nem zsidó, mégis élete kockáztatásával segíti a magyar zsidókat, gyerekeket, nőket, férfiakat. Magyarokkal, spanyolokkal, hollandokkal együtt küzd egy kegyetlen, véres rendszer, a nácizmus ellen. 

L: Ezt a valóban megtörtént, mégis hihetetlennek tűnő kalandot még sosem beszélték el regény formájában. 

Nemcsak írók vagytok: Silviának van egy gyerekkönyvboltja, Luca pedig tanít. Mit tapasztaltok, mennyit tud egy átlagos tizenkét éves gyerek a holokausztról? 

L: Egyszerre tud sokat és keveset. Olaszországban az utóbbi években többféleképpen is próbálják életben tartani a holokauszt emlékét, és olyan alkalmakat teremteni, amelyek lehetővé teszik, hogy elgondolkozzunk a történteken. Ám ezek a kezdeményezések nem mindig hatásosak. Ha rosszul sikerülnek, akkor inkább visszautasítást váltanak ki a gyerekekből. 

S: Egyre többet kellene foglalkozni ezzel a témával, már csak azért is, mert a szemtanúk koruknál fogva lassan eltűnnek közülünk, a társadalmi emlékezetet pedig sokszor elhomályosítják vagy éppen eltorzítják bizonyos tényezők. 

A mindennapi munkátok segítségetekre van az írásban?

S: Miután több mint huszonöt éve foglalkozom gyerekkönyvekkel, kétségkívül kifejlődött bennem egy hatodik érzék, amely megsúgja, működik-e egy történet vagy nem. De ezt persze senki sem tudhatja biztosan, különösen amikor nem mások írásait olvassa az ember, hanem maga is írni kezd. 

L: Az, hogy diákok között vagyok, egyfelől segít abban, hogy kapcsolatban maradjak egy másfajta, az enyémtől különböző világgal; másfelől viszont a tanítás rengeteg energiát igényel. Ezért van az, hogy sok tanár ír kedvtelésből. Próbálok a két tevékenység között egyensúlyozni, mindkettőből erőt meríteni. 

Milyen visszajelzéseket kaptatok mostanáig? 

S: Amikor diákokkal találkozunk, mindig sok kérdést tesznek fel, meg akarják érteni, hogyan történhetett meg egy ilyen tragédia. Csodálattal tölti el őket ez a hétköznapi ember, aki megmentett ötezer üldözöttet, aztán hazament, és senkinek sem mesélt a történtekről. 

L: Az író-olvasó találkozók során azt láttuk, hogy ez a történet a felnőttekre is nagy hatással van. Sokan elérzékenyülnek tőle, ami velem is előfordul, amikor elolvasok bizonyos részeket. 

Perlasca figurája ma is aktuális?

S : Hát hogyne! Elég csak azokra a bűncselekményekre gondolni, amelyek rasszizmusból és intoleranciából fakadnak, vagy olyan, ismerősebb, hétköznapibb jelenségekre, mint az iskolai erőszak.

Perlasca úgy vélekedett, a gyerekeknek csakis azért kell megismerniük a történetét, hogy ne csak azt gondolják végig, mi történt, de azt is, ami megtörténhet, és képesek legyenek ellenállni. Mert mindig mindannyian dönthetünk úgy, hogy nemet mondunk az igazságtalanságokra, az erőszakra, a hatalmaskodásra. 

Amikor egy újságíró megkérdezte tőle, miért tette, miért kockáztatta a saját életét, egyszerűen visszakérdezett: ön mit tett volna az én helyemben? Ezzel mindannyiunkat lelkiismeret-vizsgálatra biztatott. 

L : Semmi kétségem afelől, hogy Perlasca ma is aktuális. Elég, ha a könyvet elolvasva mindenki felteszi magának ugyanezt a kérdést, és közben esetleg az is eszébe jut, néha milyen kevéssé vagyunk toleránsak a körülöttünk élőkkel. 

 

SILVIA DEL FRANCIA (Padova 1966)

Több mint húsz éve vezet gyerek- és ifjúsági könyvekkel foglalkozó könyvesboltot Padova külvárosában. Törzsvevőinek gyakran szervez találkozókat írókkal és illusztrátorokkal. Dolgozott a Mondadori kiadónak és a Mondolibrinek. Sokféle könyvet olvas, mostanában – amióta tanácsadó lett – leginkább történelmi és pszichológiai témájú esszéket. „A láthatatlan hős” az első könyve. Különös ismertetőjele: kíváncsi szempár. 

 

LUCA COGNOLATO (Velence 1963)

Kedvtelésből gyerek- és ifjúsági könyveket ír (ő „A bajnokság”-sorozat szerzője). Számos, többé-kevésbé érdekes munkát végzett, jelenleg olaszt és történelmet tanít egy szakközépiskolában.  Mindig rengeteg a dolga, és arra vágyik, hogy szép komótosan végezhesse el a teendőit. Különös ismertetőjele: hegyes orr. 

unnamed_53.jpg

„A láthatatlan hős” a Facebookon (olasz nyelvű)

Giorgio Perlasca a Facebookon (olasz nyelvű)

Szólj hozzá

Giorgio Perlasca A láthatatlan hős LUCA COGNOLATO