2015. ápr 26.

Rendezőként is sikeres Puskás Peti

írta: budapest24
Rendezőként is sikeres Puskás Peti

Puskás Peti és csapata egyre több megbízást kap, ők készítették a Halott Pénz legújabb videoklipjét is.

Úgy tűnik, a sokoldalúság a Puskás családban öröklődik, hiszen a The Biebers frontemberének édesapja, Puskás Tivadar színészként és rendezőként is sikeres, öccse, Dani pedig DJ-ként tört be a magyar zeneiparba, mára pedig szintén a zenekar tagjaként járja az országot. A testvérek saját kreatív stúdiójukkal reklámokat, klipeket is gyártanak, legutóbb Halott Pénzzel dolgoztak együtt.

maxresdefault_2.jpg
"Nem ez volt az első közös munkánk a fiúkkal, hiszen amellett, hogy február óta együtt turnézunk az országban, ez már a második klip, amit a BigO Creative Studio készít a Halott Pénznek" - mesélte Peti, aki ezúttal is, ahogyan a Nem érinthet meg című dalnál, rendezőként dolgozott a kisfilm létrehozásában. Öccse, Dani az asszisztensi feladatokat látta el és fűzte össze Peti -olykor bonyolultnak tűnő- utasításait. 


"Peti megírta a storyboardot, rajzokat és figurákat készített a forgatókönyvhöz, amiből az elején senki semmit sem értett, de a végére természetesen összeállt a kép" - mondta Puskás Dani. Hozzátette, eleinte azért látszott kaotikusnak a forgatás, hiszen a szereplők a klipben többször találkoznak saját magukkal, így mindent pontosan meg kellett tervezni és a legkisebb részletek is óriási jelentőséget kaptak. 

timthumb_php_1.png
Az Elkezdeni elölről című dalhoz készült videó alig néhány napja debütált a legnagyobb videómegosztó oldalon, és már százezer felett jár a nézettsége, így remélhetőleg hamarosan beéri Puskás Peti előző rendezését, a Nem érinthet meg klipjének sikerét, hiszen az már négymillió felett jár.

Szólj hozzá

Halott Pénz Puskás Peti The Biebers BigO Creative Studio