2015. máj 03.

5 hét múlva OneRepublic koncert az Arénában!

írta: budapest24
5 hét múlva OneRepublic koncert az Arénában!

Közeledik az időpont amikor az elmúlt évek egyik legsikeresebb bandája, a OneRepublic végre Budapesten ad koncertet.

Nézzünk addig néhány érdekességet a banda pályafutása kapcsán:

89b4dcf4-4180-47b2-9bbc-f1471e5fec62.png

  • Bár az alapító tagok Colorado-ból származnak, azonban a karrierjük első fontos lépéseként Ryan Tedder, az énekes Nashville-ben nyert meg egy tehetségkutatót és végül Los Angeles-be költöztek, hogy megalapítsák a csapatot 2003-ban.
  • Ryan Tedder az elmúlt 10 év egyik legsikeresebb szerzőjévé és producerévé vált, a OneRepublic mellett dolgozott  többek között Rihannával, Beyoncé-val, Adele-lel, Kelly Clarksonnal, Jennifer Lopezzel és Leona Lewis-szal is. Négyszer jelölték Grammy-díjra a OneRepublic melletti munkáiért, többek között az Év Producere díjra is, 2012-ben Adele 21 című albumáért meg is kapta az elismerést.
  • Ryan Tedder hitvallása a lemezkészítésről: "Csak annyira vagy jó, mint a legrosszabb dalod. Minden album készítésénél ezt kell szem előtt tartani.

45b2812e-e6f4-4f01-ae53-9fdbaec5fa12.png

  • A zenekar két alapítója, Ryan Tedder és Zach Filkins középiskolai haverok, első közös bandájukatThis Beautiful Mess-nek hívták, de feloszlottak miután egy helyi tehetségkutató versenyen rögtön az első héten kiestek.
  • Apologize című daluk megjelenése után  rekord rádiós játszási számot ért el: egyetlen hét alatt több mint 10.000 alkalommal játszották le az amerikai rádiók.
  • Good Life című daluk számtalan filmben és reklámban szerepelt, többek között az Eat, Pray, Love, az Egy napon, a Könnyű nőcske, a Narnia krónikái mozifilmekben illetve a Gossip Girl és a 90210tinisorozatokban csendült fel, de például a Disney is ezt a dalt használta a parkjai karácsonyi promóciójához 2010-ben. A  a Rolling Stone magazine szerint a dal minden idők 15 legjobban fütyülhető slágere között van.

dfc871ff-7ca2-4f7e-8e91-86e5bd611486.png

  • Sok kritika érte a bandát, hogy nem teljesen érthető a Counting Stars videóklipjének sztorija, főként az aligátor jelenléte benne. Több hónappal később árulták el egy interjúban, hogy az aligátort nem tervezték be előre, a videót New Orleansban forgatták az aligátor pedig egyszer csak megjelent a háznál - ami arrafelé nem teljesen szokatlan jelenség.
  • A zenekar már évek óta támogatja kislemezeladásaiból a Save The Children szervezetet, amely a gyermekek jogaiért küzd világszerte.  Legutóbb guatemalai gyerekek szívverésének hangját rögzítették és használták fel Feel Again című nótájukban, amelyet a szervezet azóta kampánydalként is használ

  1cd3e2d5-6e0f-412c-85d2-2a21de4448ce.png

Június 7-én végre élőben is láthatjuk ezt a zseniális amerikai bandát a BudapestAréna színpadán.

Jegyek korlátozott számban még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.

Szólj hozzá