2015. júl 01.

Új wellness szálloda nyitotta meg kapuit Mezőtúron, a Körös-völgyében

írta: budapest24
Új wellness szálloda nyitotta meg kapuit Mezőtúron, a Körös-völgyében

Az „Üzleti célú szálláshelyek fejlesztése” című pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében elnyert 322,6 millió forintos uniós támogatással alakították ki a Hercegasszony Hotelt az Albrecht-kastély épületében. A több mint száz éve épült kastély teljes felújításának tervezett költsége 503 millió Forint volt, a pályázat intenzitása 68,12 %-os. A munkálatok közel 2 évig tartottak, a hotel június végén nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára.

jd7zokz7yzmnscc9bo4xhqeibm87lcpn9x1_xjgfepu.jpg
„Június végén nyitottunk, szerencsére telt házzal. Nagy az érdeklődés a szállodánk iránt, a környéken igazi kuriózumnak számít a Körös partján fekvő gyönyörű hotel, így nem csak a messziről jött vendégek, de a helyiek is örömmel látogatnak el hozzánk” –mondta Fekete Tünde szállodaigazgató.

A neobarokk stílusú kúria két hektáros összterületén közel 50 fő szállhat meg: 7 egyedileg berendezett szoba, és 10, konyhával felszerelt apartman szolgálja ki az igényeket négycsillagoshoz illő színvonalon.

j4jarvxbbl36sscudx2v0hwte2cldye091kc3qoqt7i.jpg
A megszokottnál nagyobb wellness részlegben jakuzzi, úszómedence, finn- és infraszauna nyújt különleges, stresszoldó élményt a 21. század, urbanizmusban megfáradt emberei számára, akik pár napra elmenekülnének a város zajától. Az étteremben helyi gasztronómiai specialitásokkal fokozzák a stílusos vidék feledhetetlen élményét, amit nyáron óriási grillterasz tesz teljessé.

A Hercegasszony Hotel a Körös holtágának közvetlen partján, hatalmas gyümölcsfák árnyékában, az egykori nemesi élet elegáns ízlésével, kényelmével és meghitt hangulatával várja látogatóit.

yh5hbhotjhicuacg7qj0qphbszwknjl0asnn21jwq2m.jpg
A hotelről és a fejlesztésekről bővebb információt a www.hercegasszony.huoldalon olvashatnak.

Hercegasszony Hotel
Mezőtúr-5400, Hercegasszony útja 1.
www.hercegasszony.hu

g0ef8xsigc6js1l49c_fwz5dhqohdhpq-7cta94-rxi.jpg

A Mezőtúr határában álló Hercegasszony kastély nevét egykori tulajdonosáról, Lelbach Irénről, Habsburg Albrecht főherceg feleségéről kapta, aki eljegyzési ajándékként örökölte meg a mesés birtokot, amelyben válásuk után élt.

A 7 egyedileg berendezett, elegáns szoba látványossága a méretes ágyaknak hátteret adó fotótapéta, a természeti környezet ihlette festményekkel. Agarak, vadkacsák és vadászkutyák, levendulamező és tavirózsa – elegáns, meghitt, vagy tavaszias hangulatot kölcsönöznek a szobának. A méretes „vásznak” mellett minden szoba más és más a klasszikus vonalvezetést újragondoló bútorzattal, finom kárpitokkal, gazdag anyagokkal hívogat, míg a beépített bútorok egyszerű, letisztult vonalak mentén építkeznek. A szobákat Lovas Cecília belsőépítész tervezte.

Étterme az Irene Bistro, amely egy őszinte bisztró konyha: szezonalitáson és a frissességen alapul. A felhasznált alapanyagokat általuk jól ismert, megbízható őstermelőktől szerzik be, az ételek elkészítéséhez modern konyhatechnológiát használnak, hogy megőrizzék a nyersanyagok friss, természetes ízét. Az étlapot is a természet határozza meg: csak azt teszik a tányérra, amit kiváló minőségben be tudnak szerezni. Az Irene Bistro nem csak szállóvendégek, hanem külsős vendégek előtt is nyitva áll.

 

Szólj hozzá

program életmód