2015. sze 11.

Megelevenedik a sötét középkor a képernyőn

írta: budapest24
Megelevenedik a sötét középkor a képernyőn

Éhezés, járványok, gyilkos háborúk – ilyen volt az élet a sötét középkor hajnalán. A római birodalom bukását követő szörnyű időszakban az aranykor békés napjait felváltotta az erőszak és a nyomorúság, és a barbár hordák folyamatos támadásainak köszönhetően az 5. századra darabjaira hullott az ókori világhatalom. A DoQ-n szeptember 12-én képernyőre kerülő A sötét középkor című filmpremier feleleveníti a történelem e vészterhes korszakának legjelentősebb eseményeit, és bemutatja, hogy hogy volt képes a nyugati civilizáció felemelkedni a több száz évig tartó káoszból.
darkages3.jpg

A második század közepén a Római Birodalom fénykorát élte: a városokban virágzott a kereskedelem, az oktatás, az építészet, illetve a kulturális és vallási élet. Birodalomszerte jólét uralkodott, kialakult a fürdőkultúra és a polgárok körében megjelent a szórakozás iránti vágy is. Ám a következő évszázadok a birodalom szétesését hozták: az éhezés, a pestis és a folyamatos háborúzás miatt Európa belépett a történelem legsötétebb korszakába, amely századokkal visszavetette a nyugati civilizáció fejlődését. Mégis, hogy sikerült végül Európának kiemelkednie a sötét középkorból? Kinek köszönhetjük a reneszánsz értékek megszületését? Milyen szerepet játszott Nagy Károly, Klodvig és I. Jusztiniánus ebben a korszakban? A DoQ-n szeptember 12-én debütáló A sötét középkor című film ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ, miközben történészek segítségével rekonstruálja a több százéves időszak legjelentősebb eseményeit.

A sötét középkor: szombati nagyfilm premier a DoQ-n, szeptember 12-én, 21:05-től!

Szólj hozzá

DoQ tv/rádió