2015. sze 16.

Gazdaság: Kisvállalkozásból lett a gumiabroncs piac éllovasa

írta: budapest24
Gazdaság: Kisvállalkozásból lett a gumiabroncs piac éllovasa

Huszadik születésnapjára készül az Abroncs Kereskedőház Kft.

Kilenc budapesti telephely és országos partnerhálózat, négyszázezer darabos raktár, 25 márka számára – ez az Abroncs Kereskedőház Kft. mérlege. A tavaly 19 milliárd forintos árbevételt elérő AKH anno kisvállalkozásként indult, ma viszont már éves szinten közel százezer autó gördül be az idén 20. születésnapját ünneplő vállalat telephelyeire.

 20_eves_logo.jpg1995-ös alapítása óta az Abroncs Kereskedőház Kft. (AKH) számos területen piacvezető pozíciót vívott ki magának. Az AKH ma a multinacionális gumiabroncs gyártó vállalatok legnagyobb forgalmazója a magyarországi piacon, emellett saját márkák importjában és forgalmazásában is jelentős szerepet játszik, de sok más nagyvállalathoz hasonlóan ők is kicsiben kezdték.

„Eleinte gumiabroncsok importjával foglalkoztunk, de folyamatosan fejlesztettük szolgáltatásainkat, telephelyeinket. 2013-ban például létrehoztuk Közép-Európa legkorszerűbb gumiabroncs raktárát Bajon. Ma már évente százezer gépkocsi gumiabronccsal és szervizeléssel kapcsolatos problémáit oldjuk meg. Minden harmadik Magyarországon eladott abroncs rajtunk keresztül kerül a személy-, kisteher- és terepjáró autókra. Sikerünket abban látom, hogy nem állunk meg a fejlődésben, és egyre szélesebb körű szolgáltatást kínálunk a motorizáció területén is” – árulta el Penziás Tibor, az Abroncs Kereskedőház tulajdonosa.

AZ AKH fennállása alatt folyamatosan bővült és terjeszkedett. Kilenc budapesti telephelyükön – melyből három a legnagyobb plázákban található – és országos partnerhálózatukban a huszonöt márkából folyamatosan rendelkezésre álló raktárkészlet meghaladja a négyszázezer darabot.

„A viszonteladóink száma több mint 1800-ra bővült, és az elmúlt években sikerült a flotta üzletágban is jelentős részesedéshez jutni. Ez annak is köszönhető, hogy hat mobil szervizegységünkkel lehetőséget biztosítunk külső helyszínen történő szerelésre is az ügyfeleink saját telepein. Teljes körű szolgáltatásunk felöleli nem csak a gumiszerviz szolgáltatásokat, hanem az autószervizeléssel kapcsolatos tevékenységet is” – fejtette ki Penziás Gábor.

Az eltelt évek alátámasztották, hogy a folyamatos és tudatos fejlesztések meghozzák az eredményt: az idén 20. születésnapját ünneplő vállalat 2014-ben már közel 19 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el.

akh_logo.jpg

Szólj hozzá

gazdaság Abroncs Kereskedőház Kft.