2015. okt 30.

Makovecz Imre építész idén lenne 80 éves!

írta: budapest24
Makovecz Imre építész idén lenne 80 éves!

1992-ben épült fel világraszóló Magyar Pavilonja a Sevillai Expón, mely szinte azonnal nemzeti jelképpé vált. Tíz évvel később ennek az épületnek az üzenete inspirált minket arra, hogy megrendezzük az első Héttorony Fesztivált. Néhány éve megújítottuk a fesztivál arculatát és új elemekkel gazdagítottuk hagyományos programsorozatait. Idén a Fonó Budai Zeneházból indulunk el a születésnapra fókuszáló konferenciával, és Erdélyt, Kárpátalját, Szlovéniát is bejárva a Zeneakadémián egy ünnepi koncerttel zárunk.
bognarszilvia_fotos_bverteserzsebet.jpg

Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy a hazai népzene és világzene csúcsteljesítményei a szomszédos országok magyarságához is eljussanak, valamint a zene és építészet szerves kapcsolatára ráirányítsuk a figyelmet. A koncerteken kívül Makovecz szellemiségét idéző, életművét és annak hatásait bemutató kiállítások, szakmai beszélgetések, valamint a gyermekeket a hagyomány szeretetére ösztönző műsorok várják a közönséget.
cimbaliband.jpg

A Héttorony legenda szimbolikája számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben. Számunkra a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása, valamint a Mester épületei és szellemi hagyatéka jelentik azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai között.

szvorakkatalin.jpg

Kiss Ferenc - művészeti vezető

Csernyus Lőrinc - építészeti tanácsadó

Horváth László - fesztiváligazgató

2015 november 5-20.

www.hettoronyfesztival.hu

 cimbaliband.jpg

Program:

Nov. 5. csütörtök – Budapest, Fonó Budai Zeneház

            10:00-18:00 Makovecz és a nomád nemzedék – konferencia

            19:30 A Héttorony Fesztivál ünnepélyes megnyitója, a Jelterv építészeti pályázat

            legjobb terveinek bemutatása.

            20:00 Szalóki Ági és barátai koncert

            21:00 Dűvő zenekar és Kubinyi Júlia koncert

Nov. 6. -péntek – Makó, Hagymaház

            Kiállítás: A Szent-Mihály templom tervei és modellrészletei.

           18:00 Fényfestészet a Hagymaházon

           19:00 Cimbaliband világzenei koncert, közreműködik a Fricska táncegyüttes
duvo1.jpg

Nov. 7. szombat – Tiszapéterfalva (Ukrajna), Képtár

            10:00 „Sző, fon, nem takács…” A péterfalvi szövőszék (esztováta), valamint egyéb         len- és kenderfeldolgozó eszközök bemutatása. Kedvcsináló gyerekeknek az Ugocsa     Hagyományőrző Egyesület közreműködésével.

            11:00 „Nap után sétáló” Szvorák Katalin és Papó zenekarának közös műsora

17:00 Kiss Ferenc beszélget Kész Barna és Kész Margit kárpátaljai néprajzkutatókkal Ugocsa megye építészeti hagyományairól, a paraszti létformáról, a népköltészetről. Közreműködik Szvorák Katalin, Küttel Dávid és Szokolay Dongó Balázs

Nov. 8. vasárnap – Kolozsvár (Románia), Törökvágási ref. Templom

            18.30 Kiállítás: Makovecz Imre korai munkái. Eredeti tablók, napló másolatok.

            19:00 Prímás találkozó: Jámbor István „Dumnezu”, Martin Codoba “Florin”, Varga

            István „Kiscsipásés a Buda Folk Band közös muzsikálása.

           kissferenc.jpg

Nov. 13. péntek – Lendva (Szlovénia), Színház és Hangversenyterem

            Kiállítás: Válogatás a Pesti Vigadó Makovecz kiállításának anyagából.

            19:00 Fényfestészet a Lendvai Színházon

            19:30 Babra zenekar muzsikál

Nov. 16. hétfő – Jászapáti

            18:00 Kiállítás: Sevilla és Csenger. Csernyus Lőrinc főépítész munkássága.

            20:00 Asszony sorsokMajorosi Marianna lemezbemutató koncert

 kubinyijulia2_fotos_pergerlaszlo.jpg

Nov. 17. kedd – Kakasd, Faluház

            Kiállítás: Közösségépítés. A faluház mozgalom Magyarországon

            18:00 A Berecz család műsora

Nov. 18. szerda – Budapest, Magyar Építőművészek Szövetsége (1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.)

            17:00 A frissen megjelent Makovecz című könyv második kötetének bemutatója.

Nov. 20. péntek – Budapest

            15:00 Makovecz emléktábla koszorúzás a Villányi út 8. szám alatt.

            19:30 Zeneakadémia – Gálakoncert Makovecz Imre 80. születésnapja alkalmából.

A koncert keretében kerül sor első ízben a „Makovecz Imre Díj” ünnepélyes

átadására is.

                      Arvo Pärt: Lamentate

                      Kiss Ferenc: A Holdudvarház dalai – Etnofónia

                      Vedres Csaba szimfonikus hangszerelésében

 Közreműködik a Zuglói Filharmónia, Szent István Király Szimfonikus

 Zenekar, az Etnofon Zenei  Társulás, Bognár Szilvia, Horváti Kata és

 Szvorák Katalin

                       Vezényel: Makovecz Pál

 makoveczpal.jpg

Szólj hozzá

fesztivál program