2016. jan 31.

Különleges vendégek a Magyarország, szeretlek! vasárnapi adásában

írta: budapest24
Különleges vendégek a Magyarország, szeretlek!  vasárnapi adásában

Tatár Csilla és Harsányi Levente csapatkapitányok vezetésével a Csak színház és más semmi és a Munkaügyek szereplői csapnak össze vasárnap este a Duna TV-n. A csapatokra izgalmas percek és új kihívások várnak.

piros_csapat.JPG

Vasárnap este 19:30-kor a Duna TV-n Tatár Csilla és Harsányi Levente csapatkapitányok különleges vendégekkel várják a nézőket. Az immár negyedik epizóddal jelentkező Csak színház és más semmi című sorozatból Csányi Sándor, Vecsei Miklós, Udvarias Anna, valamint az ötödik évadában járó Munkaügyek-ből Litkai Gergely, Fodor Annamária és Elek Ferenc mérik össze tudásukat.

Míg A Dalban együtt, addig a Magyarország, szeretlek! című műsorban Csilla és Levi egymás ellen fűzik majd a szót. A versenyszellem mellett persze ott lesz a humor, a játékos feladatokban nem csak a csapatkapitányok, hanem a népszerű sorozatok szereplői is megmutatják rátermettségüket és eddig nem ismert képességeiket.

„Valóban igaz az, amit Platón mondott: „Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt”. Az egyes játékok során saját és egymás tudását és kreativitását használva jutunk egyre magasabb szintre, mindeközben természetesen előjönnek az érzelmek is.” – mondta Harsányi Levente, a nyerésben álló zöldek csapatkapitánya.

„Levi nevében is mondhatom, hogy nagyon szeretünk játszani, és az külön öröm, hogy ilyen kreatív és dinamikus csapatokkal játszhatunk együtt. Bízunk benne, hogy ez a jókedv, ez a szenvedély a képernyőn is átjön – és persze szórakoztat.” – mondta Tatár Csilla, a pirosak csapatkapitánya.

zold_csapat.JPG

A Magyarország, szeretlek! új játékelemmel is bővül: a Sorrend című játékban a csapatok öt darab fényképet kapnak, amelyeket időrendi sorrendbe kell tenniük. A soron következő, vasárnapi adásban híres magyar épületeket, a későbbi adásokban többek között eseményeket, ismert személyiségeket kell majd a versenyzőknek évszám vagy korok szerint sorrendbe rakni. A látványos és szórakoztató show-műsorban művészek, sportolók, hírességek mérik össze tudásukat Magyarország kultúrájáról, történelméről és hagyományairól.

A közszolgálati médiaszolgáltatás küldetése a kulturális értelemben is átfogó médiaszolgáltatás nyújtása. A közmédia célja, hogy a nézőközönség minél szélesebb körét szólítsa meg változatos és színvonalas szórakoztató műsorokkal.

Szólj hozzá

bulvár Magyarország tv/rádió szeretlek!