2016. feb 25.

Megvan A Dal 2016 Akusztik Díjának nyertese

írta: budapest24
Megvan A Dal 2016 Akusztik Díjának nyertese

A ByTheWay Free To Fly dala kapta a legtöbb szavazatot

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is meghirdetették a műsor készítői A Dal 2016 Akusztik versenyét. A közönség idén is kétfordulós online szavazáson voksolhatott kedvencére. A szavazás február 21-én lezárult, és a legtöbb szavazatot a ByTheWay dala, a Free To Fly kapta, így övék lett A Dal 2016 Akusztik Díja.
byetheway.jpg

Már csak napok választanak el minket attól, hogy befejeződjön A Dal 2016 és megtudjuk, hogy a döntőbe bekerülő pályaművek közül melyik lesz a nyertes dal. A Dal 2016 készítői több különdíjjal is készültek a műsorba bekerült 30 dal kapcsán. Az elmúlt műsorokban megtudtuk, hogy A Dal 2016 Felfedezettje Díjat Petruskának ítélte oda a zsűri, közönség szavazat alapján A Dal 2016 Legjobb Dalszövege Díjat Csarnai Borbála kapta Freddie Pioneer című daláért. Február 21-én pedig lezárult az akusztik szavazás, a legtöbb szavazatot pedig a ByTheWay Free To Fly akusztikus feldolgozása kapta.

 

„A Dal 2016 Akusztik díjának a megnyerése a legjobb dolog, ami történhetett velünk a műsor során, mert ezt a közönség ítélte oda nekünk. Az egyórás akusztik koncert felvétel hatalmas lehetőség számunkra, mert megmutathatjuk az igazi muzikális oldalunkat és azt, hogy többek vagyunk egy fiú bandánál.” – mondta el a díj kapcsán a ByTheWay.

 

Szombaton A Dal 2016 döntőjében veszik át a fiúk a díjat. A verseny nyertesei egy egyórás akusztikus koncertfelvételen vesznek majd részt, amely a Petőfi Rádió Akusztik című műsorában lesz hallható. Aki nem bír a koncertig várni, meghallgathatja a feldolgozást A Dal hivatalos honlapján, a többi 30 fellépő akusztikus dalfeldolgozásával együtt. A február 27-i döntőben kiderül, hogy ki nyeri meg A Dal 2016-ot, továbbá kihirdetik A Dal 2016 Remix versenyének a győztesét is. A döntő izgalmas percekkel várja a közönséget, érdemes lesz a Dunára vagy a Duna Worldre kapcsolni 19:40-kor.

 

Szólj hozzá

zene Eurovíziós Dalfesztivál A Dal ByTheWay tv/rádió