2016. már 21.

Teljes a 4. Friss Hús rövidfilmfesztivál programja

írta: budapest24
Teljes a 4. Friss Hús rövidfilmfesztivál programja

Közeledik a nagy várakozással övezett 4. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A március 30. és április 3. között megrendezésre kerülő fesztivál programját 2014. január után készült nemzetközi és magyar rövidfilmekből állították össze.
ad991696-3180-4956-bfbb-887db052c9c4.png

 

A nemzetközi versenyprogram három blokkjának válogatásában olyan filmek szerepelnek majd, mint az idén februárban Oscar díjat nyert Stutterer (Dadogó) vagy a legutóbbi Európa Filmdíj győztese, a horvát Picnic (Piknik) című film, de bekerültek a válogatásba olyan alkotások is, amelyek a Sundance, a Berlinale vagy a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos programjaiban versenyeztek.

A magyar programba összesen 30 filmet válogattak be. A magyar közönség a Friss Húson láthatja először Bucsi Réka új, LOVE című animációs filmjét, amelynek világpremierje a Berlinalén volt, és a napokban az egyik legrangosabb amerikai fesztiválon, az SXSW-n vetítik. A korábbi rövidfilmjeivel nagy sikereket arató Kárpáti György Mór Gólyatábor című munkája szintén a Friss Húson mutatkozik be, csakúgy mint Fabricius Gábor új filmje, a Dialogue.

Emellett számos figyelemre méltó alkotás került a versenyprogramba a hazai filmes oktatási intézményekből (Budapest Metropolitan Egyetem, ELTE, MOME, SZFE), valamint a Média Mecenatúra által támogatott filmek is megjelenési felületet kapnak.

A tavalyi Friss Húson bevezetett programszerkesztési koncepciónak megfelelően az animációs és az élő szereplős filmek idén is közös blokkokban, de külön kategóriában versenyeznek. A fesztivál záróünnepségén három fődíjat osztanak ki: a legjobb magyar élő szereplős, a legjobb magyar animációs, és a legjobb nemzetközi élő szereplős/animációs filmnek járó díjat.

A Friss Hús magyar válogatásának teljes programja:

35 (r. Barcsai Bálint)

A nyalintás nesze (r. Andrasev Nadja)

A répa (r. Lengyel Balázs)

A körömágyszaggató (r. Király Krisztián)

Állomás (r. Vékes Csaba)

Az Elmenetel (r. Tóth Barnabás)

Beyond (r. Kopasz Milán)

Buborék (r. Pusztai Ferenc)

Cosmic Jacuzzi (r. Takács Anikó)

Dialogue (r.Fabricius Gábor)

Éjszakai festés (r. Grosan Cristina)

En Passant (r. Oláh Kata)

Fehér farkas (r. Szilágyi Fanni)

Fizetős nap (r. Bernáth Szilárd)

Gólyatábor (r. Kárpáti György Mór)

Házibuli (r. Bárány Dániel)

Indián (r. Simonyi Balázs)

Késő nyár (r. Csata Hanna)

Kiút (r. Ottlik Anna)

LOVE (r. Bucsi Réka)

Mindenki (r. Deák Kristóf)

Polaroidok (r. Lichter Péter)

Remény (r. Szirmai Márton)

Romanian Sunrise (r. Visky Ábel)

Sétagalopp (r. Freund Ádám)

Sötét kamra (r. Pálfi Bernadette)

Szabó úr (r. Ferenczik Áron)

Szép alak (r. Kis Hajni)

Szuper (r. Kőrösi Máté)

Tabula Rasa (r. Csoma Sándor)

Terminál (r. Simonyi Balázs)

Tetemre hívás (r. Madarász Isti)

Tolvaj (r. Mayer Bernadette)

Vizsgálat (r. Fekete Tamás)

Zserbó (r. Kemény Eszter)

84a91867-c373-4362-969a-72139631763d.png

Blokkok és vetítési időpontok:

Magyar versenyfilmek:

***Magyar versenyfilmek I.

vetítési időpont: március 30. szerda 19.00. Ismétlés: április 1. péntek 17.0

Vizsgálat (r: Fekete Tamás) 15’, Gólyatábor (r: Kárpáti György Mór) 8’, Indián (r: Simonyi Balázs) 29’, En Passant (r: Oláh Kata) 19’, 35 (r: Barcsai Bálint) 4’, A nyalintás nesze (r: Andrasev Nadja) 9’

***Magyar versenyfilmek II.

vetítési időpont: március 30. szerda 21.00 Ismétlés: április 2. szombat 15.00

Szép alak (r: Kis Hajni) 17’, A répa (r: Lengyel Balázs) 12’, Buborék (r: Pusztai Ferenc) 9’, A körömágyszaggató (r: Király Krisztián) 9’, Fizetős nap (r: Bernáth Szilárd) 24’, Sétagalopp (r: Freund Ádám) 15’

***Magyar versenyfilmek III.

vetítési időpont:  március 31. csütörtök 19:00. Ismétlés: április 3. vasárnap 21.00

Késő nyár (r: Csata Hanna) 13’, Szuper (r: Kőrösi Máté) 16’, Éjszakai festés (r: Grosan Cristina) 18’, Cosmic Jacuzzi (r: Takács Anikó) 9’, Zserbó (r: Kemény Eszter) 17’, Terminál (r: Simonyi Balázs) 8’

***Magyar versenyfilmek IV.

vetítési időpont:   március 31. csütörtök 21:00 Ismétlés: április 3. vasárnap 17.00

Polaroidok (r: Lichter Péter) 14’, Beyond (r: Kopasz Milán) 10’, Romanian Sunrise (r: Visky Ábel) 24’, Tolvaj (r: Mayer Bernadette) 13’, Szabó úr (r: Ferenczik Áron) 19’

***Magyar versenyfilmek V.

vetítési időpont:  április 1. péntek 19.00 Ismétlés: április 3. vasárnap 19.00

Házibuli (r: Bárány Dániel) 4’, Tabula Rasa (r. Csoma Sándor) 30’ Dialogue (r: Fabricius Gábor) 8’, Az Elmenetel (r: Tóth Barnabás) 12’, Fehér farkas (r: Szilágyi Fanni) 18’, Remény (r: Szirmai Márton) 17’

***Magyar versenyfilmek VI.

vetítési időpont: március 2. szombat 19.00 Ismétlés: április 3. vasárnap 15.00

Kiút (r. Ottlik Anna) 6’  Mindenki (r: Deák Kristóf) 25’, Tetemre hívás (r: Madarász Isti) 10’, Állomás (r: Vékes Csaba) 13’, Sötét karma (r: Pálfi Bernadette) 14’, LOVE (r: Bucsi Réka) 14’

 
2dc558fa-9555-4205-b479-23264f592a6f.png

Nemzetközi versenyfilmek:

***Nemzetközi versenyfilmek I.

vetítési időpont: március 31. csütörtök 19:00

Green (r: Lucas Camps) 9’, In the Sea (r: Sigurd Kølster) 26’, Rate Me (r: Fyzal Boulifa) 17’, Lead in the Head (r: Aurore Peuffier) 8’, Stutterer (r: Benjamin Cleary) 13’, Red Light (r: Toma Waszarow) 21’

***Nemzetközi versenyfilmek II.

vetítési időpont: április 2. szombat 17.00
Shredder (r: Mikhail Dovzhenko) 19’, Teeth (r: Daniel Gray, Tom Brown) 6’, Leeches (r: Payal Sethi) 27’, Picnic (r: Jure Pavlović) 13’, What We Did Before We Drunk Cocoa Together (r: La Aramisova) 30’

***Nemzetközi versenyfilmek III.

vetítési időpont: április 2. szombat 21.00

The Sleep of the Amazons (r: Berangere McNeese) 25’, Peacock (r: Ondrej Hudecek) 26’, Mother Knows Best (r: Mikael Bundsen) 13’, Why the Dinosaurs disappeared? (r: Mihai Ghiță) 16’, Manoman (r: Simon Cartwright) 10’

Szólj hozzá

program 4. Friss Hús rövidfilmfesztivál