2015. már 03.

Egyenlő esélyeket mindenkinek!

írta: budapest24
Egyenlő esélyeket mindenkinek!

Deák Bill Gyula, Szekeres Pál, Hajdú Eszter, Al Ghaoui Hesna márciusban, az Európa Pontban

Társadalmi összefogás és közös felelősségvállalás: e kettő mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a társadalom kihívásokkal küzdő tagjai is könnyedén boldoguljanak, egyenlő esélyekkel induljanak: legyen a hátrányos helyzet oka testi fogyatékosság, etnikai kisebbséghez való tartozás, vagy az, hogy valaki nőnek születik. Az EU egyik fontos célja, hogy 2020-ra az Európai Unió tagországaiban legalább 20 millióval csökkentse a hátrányos helyzetben és társadalmi kirekesztettségben élők számát. Ehhez kapcsolódóan márciusra olyan programokkal készülünk, amelyek azt mutatják be, hogy miként érvényesül itthon és tágabban Európában az esélyegyenlőség, hogyan lehet a társadalom befogadóbb, mit tesz az EU, és mit tehetnek az egyes emberek a helyzet javítása érdekében. 

bw.jpg

A hónap első programján, 4-én, a Café+ sorozat márciusi alkalmán a fiatalok szemszögéből beszélgetünk az aktív társadalmi szerepvállalásáról, jó példákról, eredményekről 

Lumière filmklubunkban, 18-án, ezúttal a hónap témájához kapcsolódóan egy igazán elgondolkodtató témát járunk körül: a 2008-09-es romagyilkosságok tárgyalássorozatáról készített, többszörös díjnyertes dokumentumfilmet, az Ítélet Magyarországon-t vetítjük. A vetítésen vendégünk lesz a film rendezője, Hajdú Eszter, akivel Gyárfás Dorka beszélget. 

A filmklub után egy nappal, 19-én, a magyar rockzene ikonikus előadója, a Hobo Blues Bandből, az István, a királyból, vagy saját blues bandjéből ismert „blueskirály”, Deák Bill Gyula jön el hozzánk. Koncertje előtt vele és Szekeres Pál többszörös paralimpiai bajnok magyar tőr- és kardvívóval beszélgetünk arról, hogy milyen nehézségeket kellett pályájuk során leküzdeniük.

deak.jpg

Egy csésze Európa sorozatunkban, március 24-én ezúttal Plzeňbe, az EU egyik aktuális kulturális fővárosába invitáljuk az érdeklődőket. Sörök, Škoda, Hrabal és kulturális programajánló – lesz mindenről szó, amely izgalmassá teszi Karel Gott szülővárosát. Az Egy csésze Plzeň ingyenes, de regisztrációhoz kötött rendezvény, regisztrálni 2015. március 16-tól lehet, a regisztracio@eu.hu e-mailcímen.

posterfinal161.jpg

A 2015-ös fejlesztés európai évének márciusi fókusza a nők és a nők nemzetközi fejlesztésben játszott szerepe.  Ehhez kapcsolódóan a hónap utolsó eseményén Al Ghaoui Hesna riporter, a fejlesztés európai évének magyarországi nagykövete olyan nőkkel beszélget majd élményeikről, akik hosszabb-rövidebb ideig éltek és tevékenykedtek valamely fejlődő országban, és az ott élő nőket és gyerekeket támogatták a saját eszközeikkel. A kongói erőszak visszaszorításért küzdő Sasvári Adél, az indiai nőket segítő szervezetet korábban vezető Somos Krishnan Anna és a nigeri óvónői tapasztalatait könyvben is feldolgozó Lángh Júlia lesznek vendégeink.

plzen_czech.png

Minden rendezvény ingyenes, amelyekre mindenkit szeretettel várunk!

Helyszín: 

Európa Pont / Millenáris Park - 1024 Budapest, Lövőház u. 35. 

 További érdekes infók itt!

Szólj hozzá

zene program Deák Bill Gyula