2015. máj 27.

A Capa-nagydíj ösztöndíjasai

írta: budapest24
A Capa-nagydíj ösztöndíjasai

A Capa-nagydíj zsűrije Kudász Gábor Arionnak Az emberi lépték, Sopronyi Gyulának Kilencven perc, valamint Stiller Ákosnak Roma Biblia című pályaműveikért ítélte oda a fejenként 500 000 forintos támogatással járó ösztöndíjat.
 

 

unnamed_73.jpg

A Capa Központ a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók munkájának elismeréseképpen 2014 októberében alapította meg a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat, melyről a magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri két lépcsőben dönt.

A Capa-nagydíjról több információt ide kattintva talál.

A három ösztöndíjas közül választja majd ki a zsűri 2015 októberében a nagydíjas alkotót, aki további 3,5 millió forintot vehet majd át.

Az ösztöndíjasokról és pályaműveikről több információt ide kattintva talál.

 

Fotó:Sopronyi Gyula

Szólj hozzá

program