2015. jún 08.

Kemény előzmények, kemény futam, kitartó és akaratos fiatalember...

írta: budapest24
Kemény előzmények, kemény futam, kitartó és akaratos fiatalember...

...ez volt Sebestyén Péter mérlege a portugáliai futamhoz.

Két hete még az angliai futamon sajka csonttörést szenvedett versenyző egy műtéttel a háta mögött és komoly orvosi rehabilitációs kezelésekkel állt a portugál pálya rajtrácsára vasárnap kora délután. A pályáról azt tartják, hogy az idei futamsorozat egyik legnehezebbje.
ulwlj8opwmitjaufv_qvdi4loovaj0szmrwchddf5hg_1.jpg

Stefano Favaro, Péter managere is tartott ettől a futamtól. - "Itt nem az a kérdés, hogy indulsz e? Itt tényként kezeljük, ha csak az orvosok meg nem tiltják. Péter fiatal, ambiciózus, és bírnia kell a terhelést. Amit vártunk tőle véghez is vitte, nagyon jó részszektor időket ment az időmérőn, és a warm-up-on még eggyel jobb időt is tudott teljesíteni. Ezen a futamon egy biztos rajttal tudott indulni, és tartotta magát a futam végéig! Azt tudtuk, hogy mivel a keze sínben volt, így nagyon sok mozdulat és a motorral való együtt dolgozás nehezebb és fájdalmasabb lesz a verseny közben számára, de megoldotta. A következő futamon folytatjuk.!“- nyilatkozta Stefano, aki most itthon volt kénytelen a közvetítést nézni és telefonon tartani a kapcsolatot a csapattal és versenyzőjével. Ennek oka, hogy június 14-én vasárnap egy hatalmas show érkezik Budapestre a Nitro Circus MotoMayhem és a szervezése a legnagyobb hajrához érkezett. - "Nagyon sajnáltam ezt a hétvégét, de most egyszerre kellett két helyen lennem. Tudtam, hogy Péter jó kezekben van kint a csapattal, a mérnökével nagyon jó összhangban dolgoznak együtt, így egy perc félelmem sem volt. Viszont most itthon tényleg nagy hajrában vagyunk! Péter természetesen velünk lesz vasárnapi show-n. Motoros nem hagyhatja ki és vele is lehet majd találkozni a pénteki dedikáláson, csak úgy mint más magyar benzingőzös hősökkel és az amerikai élő legendával, Travis Pastrana-val."
mrxqfj8sk_lgz40lzwmlaxw6tjq5lprxnnrvqu-9cys.jpg

Sebestyén Péter, a FIM SuperStock1000 kategória versenyzője - számára az egyik talán legnehezebb verseny hétvégéjén van túl

"A két héttel ezelőtti baleset és műtét mondhatom elsőre tényleg megviselt, de inkább lelkileg. Bennem volt, hogy nem hagyhatok ki egy versenyt sem. Nagyon örültem, hogy az újfajta műtét utáni rehabilitáció, milyen gyors eredményeket hozott. Igaz az időmérőn, annyira bedagadt a kezem, hogy szinte mozgatni sem tudtam, és a kesztyűt is azt hittük le kell vágni róla. De némi pihentetés után jobb lett. A portugál pálya az egyik legnehezebb a szezonban, nemcsak erős fizikumot igényel, sok a szintkülönbség és fejben is ott kell lenni.  Voltak olyan kanyarkombinációk, amikbe annyira jól tudtam belemenni, hogy nem fájt a kezem, jó tartása volt ez látszik is a szektor időkön.
ibyf14fwaf9izhejljf_41wq8p4lpmamupqvtgns6nm_1.jpg

De voltak a pályának olyan részei, ahol férfiasan bevallom az "életemért küzdöttem". Az ezeken a helyeken veszített időt kellett ledolgoznom a pálya jobb szakaszaiban. Jól sikerült elrajtolnom, és utána a célom az volt, hogy tartsam a pozícióm, és menjek a jobb helyezés felé. Ezt a futamot 23-ként fejeztem be. Azt nem mondom, hogy elégedett vagyok, de mindenképpen jó érzés, hogy a sajkacsonttörés után két héttel már versenyezni tudtam."

Sebestyén Péter legközelebb június 21-én az olaszországi Misano-ban lép pályára.
5lzguov97or5kaoxdqehdhtcpfsnysxjuflrxzgayng_1.jpg

Háttér információk:
Sebestyén korábban a BMW Racing Team Toth csapatában ifj. Tóth Imre mellett, Rizmayer Gáborral együtt versenyzett. Stefano Favaro – Budapest Jump CEO ez évtől hivatalosan is a szárnyai alá vette a versenyzőt, mint a manager. Idén, a 2015-ös szezonban Sebestyén Péter lesz a harmadik versenyző, Tóth és Rizmayer mellett, aki büszkén és joggal képviselheti majd Magyarországot a motorsport világában egy világbajnoksági sorozatban. Sebestyén nagy lehetőséget kapott, Talmácsi Gábor után ő az, aki világversenyen gyári támogatott csapattal vehet részt versenysorozatban, ez a FIM SUPERSTOCK 1000 kategória a Superbike világbajnokság sorozatban. Egy Kawasaki 1000 ccm, 200 LE motorral vág neki az évnek és bizonyíthatja azt, ami egy ilyen fiatal tehetségtől várhatunk.

A versenysorozatról:
A Superbike-VB és a hozzá tartozó sorozatok: több kategóriából áll, eni FIM Superbike World Championship, a FIM Supersport World Championship, a FIM Superstock 1000 Cup és a FIM Europe Superstock 600 Championship. Ezek a versenysorozatok szériagyártású, de tuningolt motorok küzdelméről szólnak. Itt a riderek utcai motorok megfelelően módosított változataival versenyeznek. A Supersport-ban a 600-asokat megerősítik, a Superbike-ban, pedig négyhengeres 1000-esek és kéthengeres 1200-asok szerepelnek. A megengedett minimális tömegek magasabbak, mint a MotoGP hasonló kategóriái esetén, egyes technológiák használata tilos (pl. karbontárcsás fék) és a motoroknak homológnak kell lennie az utcai változattal. Az egyes versenysorozat szabályaitól függ a változtatások lehetősége a motorokon.

Szólj hozzá

fesztivál program Nitro Circus