2015. jún 23.

BENNÜNK REJLŐ KIMERÍTHETETLEN ENERGIA AUKCIÓ ÉS KIÁLLÍTÁS:

írta: budapest24
BENNÜNK REJLŐ KIMERÍTHETETLEN ENERGIA AUKCIÓ ÉS KIÁLLÍTÁS:

Magyarország legelismertebb kortárs művészei a beteg gyermekekért

Kiss Miklós, designer és képzőművész vezetésével Magyarország legelismertebb kortárs-, és képzőművészei fogtak össze a Lenovo által indított közös kezdeményezésen belül, melynek keretében 21 művész, és 4 ismert személy készített egyedi, a bennük, és a gyermekekben rejlő belső energia ihlette egyedi alkotásokat, amelyeket június 18-án egy zártkörű aukciós eseményen mutattak be.

_dsc0510.jpg

A Lenovo, a kampány kezdeményezője világszerte a fiatal tehetségek elkötelezett támogatója, ám ezúttal inkább a velük való együttműködéssel,jótékonysági kampányával szeretné felhívni a figyelmet azokra, akik igazán rászorulnak, így a Csodalámpa Alapítványra, és az általa felkarolt beteg gyerekekre, akik nap mint nap óriási akaraterőről tesznek tanúbizonyságot, amikor egy halálos kórral kell szembenézniük.

_dsc0253.jpg

Winkler Nóra
által vezetett aukción az elkészült műveket egy divatbemutató keretén belül, pólókra nyomtatva mutatták be a modellek, akik egy-egy művészeti alkotás bemutatása után elhelyeztéka művészek és hírességek által tervezett műalkotásokata kiállítótérben.A bemutatót követően a kiállításon a közönség megtekinthette az egyedi alkotásokat, amelyeket a sorra kerülő licitálás alkalmával vásárolhattak meg a vendégek.

„A kampányunk célja -amelyet a hosszúakkumulátor üzemidővel rendelkező telefonjaink és így a kimeríthetetlenség ihletett-  a hazai tehetségek, és az ismert emberek bevonásával, a bennük rejlő kimeríthetetlen energiát és kreativitást egy nemes célra, a beteg gyerekek megsegítésére és figyelemfelkeltésre fordítsuk.”- mondta Lukács Anita, a Lenovo Magyarországi ügyvezetője.

_dsc0304.jpg
A Lenovo az aukciós esemény során befolyt összeget a Csodalámpa Alapítvány által felkarolt beteg gyermekek kívánságainak a teljesítésére fordítja, hogy ezzel is motivációt és erőt adjanak a gyerekek gyógyulásához.

Az elkészült műveket a nagyközönség is megtekintheti 2 héten keresztül az Akvárium Klub Erzsébet Műhely kirakatában, amelyet követően a művek a licit során megvásárolt tulajdonosaikhoz kerülnek.

_dsc0321.jpg
Közreműködő művészek és hírességek:


Blik Dániel
Bonta Gáspár
Borbás Róbert
Chobopop – Gál Csaba
Drez- Királyfalvi Károly
Éder Krisztián
Farkas Anna
Fenyvesi Zsófi
Ghyczy Dia
Hegedűs Marci
Hidden Characters
José Simon
Katyi Ádám
Kiss Miklós
Kovács Budha Tamás
Official Classic – Horváth Attila
Szabó Zsófi
Szigeti Gábor Csongor
Szőke Gábor Miklós
Tripó – Tripsánszki Dávid
Vazavaza - Pordán János
Lakatos Márk
Pintér Adrienn
Trokán Nóra
Urbán Dániel

_dsc0430.jpg

Szólj hozzá

bulvár tudomány program