2015. aug 26.

VIDÉK: Már a nyár alatt is növelte mutatóit a Móricz Zsigmond Színház

írta: budapest24
VIDÉK: Már a nyár alatt is növelte mutatóit a Móricz Zsigmond Színház

Hivatalosan is megnyitották a 2015/2016-os évadot

„Bár még csak az évad elején állunk, már most jó hírekkel szolgálhatunk, hiszen míg az elmúlt évben a Szabadtéri Színpadon bemutatott 18 előadás körülbelül 11 millió forint bevételt hozott, addig idén csupán 13 alkalommal nyitottuk ki kapuinkat, a befolyt összeg viszont elérte a 19,5 millió forintot.” – mondta Schlanger András, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója az Évadnyitó Társulati Ülésen 2015. augusztus 24-én. A következő néhány hónap nem kevés meglepetést tartogat a színházrajongók számára. Szinte nem lesz olyan hét a 2015/2016-os évadban, amikor nem érkezik egy-egy neves színész vagy rendező Nyíregyházára.

unnamed-2_33.jpg 

Vígjáték, dráma, operett, musical és gyermekdarabok is helyet kaptak a Móricz Zsigmond Színház következő évadában. 

Októberben a Dollárpapa nyitja az évadot, címszerepben a Jászai Mari-díjas színésszel, Józsa Imrével. Ezt követi majd a Coppélia című tánc-mese-játék, melyet Krámer György rendez a MŰvész Stúdióban. 

Nem sokkal később tekinthetik meg a Szász János által színpadra állított Hedda Gablert, valamint Rákos Péter és Bornai Tibor Tibor mese musicaljét, A mumust Bal József rendezésében. Novemberben mutatjuk be Molnár Ferenc Az ördög című vígjátékát, dr. Tasnádi Csaba rendezésében, Schlanger Andrással a főszerepben. Az év utolsó hónapjában az Olt Tamás által rendezett Taurin-forradalom zárja a 2015-ös évet.

A következő esztendőt már a világhírű cseh rendező, Ivo Krobot darabja nyitja, a Túl zajos magány. Februárban látható először a színházban a gyerekek kedvence, a Csoda és Kósza, s még ugyanebben a hónapban színpadra kerül Háda János rendezésében A palacsintás király is. Nagyszínpadunkon a tavasz a Bál a Savoyban című előadással indul, melyet a Tudós nők című darab követ Vándor Éva főszereplésével, Schlanger András rendezésében.  Az évadot Egressy Zoltán Idősutazás című darabjával zárjuk, melyet a Krúdy Kamaraszínpadon Hargitai Iván rendez majd.

unnamed_118.jpg

Olyan neves színészek dolgoznak idén a nyíregyházi színházban, mint Trokán Anna, Szegezdi Róbert, Kiss Diána Magdolna, Scherer Péter, Mucsi Zoltán és Katona László. Új tagokkal is bővült a színház társulata: Dézsi Darinka, Szvrcsek Anita és Urmai Gábor mellett az idei évadtól szerződött tag lett István István is. 

Az Évadnyitó Társulati Ülésen Schlanger András kifejtette, nem csupán a bevételek növekedtek az elmúlt időszakban, hanem a sajtómegjelenések száma is. 2014. július 1-től 2014. augusztus 24-ig mintegy 80 megjelenés született a színházzal kapcsolatban, melyeknek legnagyobb része regionális sajtóban történt. Idén ugyanebben az időszakban csaknem 200 helyen szerepelt a Színház, több országos médiumban is.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere beszédében kiemelte, sok pozitív visszajelzést kapott a nyíregyházi színházkedvelőktől mind a VIDOR Fesztivál programjai, mind pedig az új évad kapcsán. 

Szólj hozzá

Móricz Zsigmond Színház VIDOR Fesztivál