2015. okt 29.

18 éves korig lehet jelentkezni a TV2 Csoport „Süss fel nap!” programjára!

írta: budapest24
18 éves korig lehet jelentkezni a TV2 Csoport „Süss fel nap!” programjára!

A TV2 Csoport idén is megvalósítja nagyszabású társadalmi-felelősségvállalási programját, a „Süss fel nap!”-ot. A kétszeres CSR Best Practice díjas kezdeményezés idén olyan 18 év alatti fiatalokat mutat be, akik az önkéntesség, a segítségnyújtás és a közösségi munka területén végzett tevékenységükkel példaként szolgálhatnak mindannyiunk számára.

suss_fel_nap_kuratorium_2015.jpg

A TV2 Csoport kötelességének tekinti, hogy kivegye a részét a társadalmi felelősségvállalás feladataiból, elkötelezett a gyerekek védelmét illetően, fontosnak tartja jövőjüket és esélyegyenlőségük biztosítását. Ennek jegyében hívta életre 2013-ban „Süss fel nap!” elnevezésű kezdeményezését, amely két egymást követő évben CSR Best Practice, valamint Arany Aposztróf díjat is nyert.

A sikeres kezdeményezés idén ősszel folytatódik, ezúttal a mindennapok kis hősei kerülnek a középpontba. Azok a fiatalok, akik valami jelentőset tettek azért, hogy jobb legyen a világ. A Süss fel nap! program olyan 18 év alattiakat mutat be, akik az önkéntesség, a segítségnyújtás és a közösségi munka területén végzett tevékenységükkel példaként szolgálhatnak mindannyiunk számára. A kuratórium tagja, Hozleiter Fanny Mosolyka azt mondja, tudatosan kell fejleszteni a fiatalokban a segítő szándékot.

„A gyerekek nekem a legnagyobb pajtásaim, mert ők simán beleülnek az ölembe, nyomkodják a kerekesszék gombjait. Ha leejtek valamit, felveszik, kinyitják előttem az ajtót és ezt játékként tekintik. Az benne legjobb, hogy nem tudatosan csinálják, hanem ösztönből. Ilyenkor törekszem arra, hogy visszajelzést adjak nekik, megköszönöm, amit kapok, és megpróbálom vissza is adni: figyelek rájuk. Fontosnak tartom, hogy ha a gyermekekben jó szándék van, fejlesszük. Egy ideig tudatosan csinálod, hogy mit tudsz még tenni a másikért. Mire felnőnek, addigra már maguktól menni fog, szívből csinálják, elvárás nélkül” – fejtette ki a kuratóriumi tag.

Jelentkezni november 8-ig lehet a www.tv2.hu/sussfelnap oldalon. Ezt követően a program kuratóriuma kiválasztja a legkiemelkedőbb pályázatokat, amiket a médiacsoport egy-egy műsorvezető közreműködésével mutat be aktuális műsoraiban. A bemutatást követően a nézők szavazással fejezhetik ki szimpátiájukat a TV2 Facebook oldalán, valamint a csatorna saját fejlesztésű TV2 Live applikációján keresztül. Az összes bemutatkozó anyag adásba kerülése után a program kuratóriuma rangsort állít fel, amely a nézői szimpátiaszavazás által kialakított sorrenddel összesítésre kerül. Az összesített sorrend első helyezettje a TV2 Csoport 1.000.000 Ft-os támogatásában részesül.

A kuratórium tagjai:
Yvonne Dederick - a TV2 Csoport társtulajdonosa, ügyvezető igazgató
Gerendai Károly – a Sziget Fesztivál alapítója, a Sziget Kft ügyvezető igazgatója, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje
Hozleiter Fanny (Mosolyka) – boldogságkutató, Aranykönyv- és Esélyegyenlőségért-díjas író, motivációs előadó
Marsalkó Dávid – a 2004 óta működő, többszörös Fonogram-díjas Halott Pénz zenekar alapító frontembere
Rost Andrea – Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes
Simon Zsolt - a TV2 Csoport társtulajdonosa, ügyvezető igazgató
Szinetár Dóra – Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő

Süss fel nap! felhívás

Szólj hozzá

Süss fel nap!