2015. nov 19.

Sopronból érkeztek az Irongirl csapat tagjai

írta: budapest24
Sopronból érkeztek az Irongirl csapat tagjai

Az őszi futószezon kiemelkedő és hangulatos záróeseményeként rendezte meg a BSI a 12. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaratont a hétvégén Siófokon az Aranyparton. A kétnapos eseményen a 42 kilométeres klasszikus távot három részletben lehetett teljesíteni, ám ezeken a versenyszámokon - szombat délelőtt harmadmaraton (14 km), szombat délután hatodmaraton (7 km) és vasárnap délelőtt félmaraton (21 km) - külön is rajthoz állhattak a futók, egyéniben és párosban is. Ráadásul szombaton egy különálló félmaratoni versenyszám is színesítette a programot.

unnamed_170.jpg 

Az egyéni maratonisták versenyében a budapesti Honvéd SE futója, Soós Dániel bizonyult a legjobbnak, aki egy hónappal ezelőtt a SPAR Budapest Maraton®-t is megnyerte. Időeredménye a három szám után 2 óra 22 perc és 23 másodperc. (Összehasonlításképpen, Budapesten egyhuzamban 2:25:18-at futott.). A szombati harmadmaraton és hatodmaratont követően már két és fél perces előnnyel rendelkezett, s végül a vasárnapi félmaratonon 1:12:52-t futott.

unnamed-3_25.jpg 

A versenyszámokban kiemelkedő teljesítményt értek el Győr-Moson-Sopron futói. A maraton női párosai között második helyet ért el a Soproni Irongirsl csapat, melynek tagjai a névhez hűen két soproni hölgy: Gosztom Réka (15 éves) és Koronkai Judit, akik 2 óra 56 perc és 36 másodperc alatt értek célba. Ám mind a szombati, mint a vasárnapi félmaratoni számban jeleskedtek a megyei indulók: szombaton 9-ikként ért célba Koch Ágoston (Soproni Atlétikai Club) 1:22:03-as idővel, vasárnap pedig szintén 9-ikként a nők között Gulyás Krisztina (Nike Futóklub) teljesített szépen 1:38:56-os eredménnyel.

Összességében 5600 nevezőt számlált az esemény, amelynek a siófoki Aranyparton fekvő Erzsébet Szálloda és környéke adott otthont. 

A K&H mozdulj! Balaton maraton összetett végeredménye:

Egyéni: 
Férfiak:
1. Soós Dániel (Bp. Honvéd SE) 02:22:23 
2. Varga Dániel (Sashegyi Gepárdok) 2:27:02
3. Balázs Levente (Budaörsi Dse) 2:27:14
Nők:
1. Martinák Anikó (Budapest) 3:04:26 
2. Zólyomi Kinga (Csömöri Sport Kft.) 3:04:49 
3. Kulcsár Éva (Chinoin SC) 3:06:46 
Páros: 
Férfiak:
1. Dimetrodon Beat Band (ifj. Engelbrecht Zoltán, Papp Bálint) 2:47:10
2. JászTRI-fiúk (Demeter Gábor, Nagy Róbert) 3:00:46
3. Kékfény (dr. Ormai Tamás, Lerner Zalán) 3:05:53
Nők:
1. Sashegyi Gepárdinák (Garai Ágnes Szonja, Balázs Eliza Adrienn) 2:55:50
2. Soproni Irongirls (Gosztom Rebeka, Koronika Judit) 2:56:36
3. 30/15 (Kratochwill Zsófia, Bolyki Andrea) 3:08:50
Vegyes:
1. Kó-Sza Huncut Futópár (Kolonics Tamás, Szatmári Adrienn) 2:37:26
2. Cirkáló Citromcápák (Erdős Judit, Kollár Barna) 2:48:47
3. Bocsi család (Bocskorné Nagy Nikoletta, Filip Krisztián) 3:09:27

unnamed-2_45.jpg

Szólj hozzá