2016. feb 11.

Új Karányi-lemez(ek)

írta: budapest24
Új Karányi-lemez(ek)

Nyolc, hallgatással teli, mégis aktív év után újabb, immár negyedik lemezével rukkol elő a kétszeres Fonogram díjas Karányi. A dolog ennyire azért nem egyszerű... de az biztos, hogy február 27-én az Akvárium Klubban élőben is  kapunk ízelítőt.

12671608_10153205183751222_1095653679929822526_o.jpg

A 80-as évek sci-fi filmjeinek hangulatát idézi meg Karányi Dani új hanganyaga, ami tulajdonképpen több, egymásba illő, egységes „töredékek” sorozata, mely az év végére áll össze egy lemezzé. A humanoid űrszörnyek, békés földönkívüliek és az akkor jövőnek számító jelent utopizáló kultikus filmek zenei világa mellett a számmisztikával is eljátszadozik Karányi: a negyedik lemezét négy részletben mutatja meg, negyedévenként egy-egy több dalos EP-n és ezek dalaiból decemberben áll össze a teljes, majd’  2 órás album.

A „kislemezek” érdekessége még, hogy mindegyik egy „fő” szerzemény körül forog, akár egy bolygó holdjai, de nem feldolgozva azt, hanem a dalokat az emocionális gravitáció vonzza egy-egy hanghordozóra. A lemezen feltűnnek a hazai popélet ismert alakjai - köztük Odett, Kama, Fehér Balázs és sokan mások - hol főszereplőként, hol a háttérben meghúzódva.

12651097_10153200942371222_2261248697977753210_n.jpg

Az első EP február 11-én érkezik Million One címmel, amelyet február 27-én mutatnak be az Akvárium Klubban - Facebook event itt!

A Million One kislemez letölthető itt!

Linkek:

facebook.com/karanyi
instagram.com/karanyi
youtube.com/karanyi
karanyimusic.com

Szólj hozzá

program Karányi Akvariumklub