2016. feb 12.

Elképesztő fotók A DAL 2016 zsűritagjaitól

írta: budapest24
Elképesztő fotók A DAL 2016 zsűritagjaitól

Zenei és vizuális odüsszeIa Both Miklóssal

Kétszeres Fonogram-díjas, Budai-díjas zeneszerző, előadóművész, a Both Miklós Folkside, valamint a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője, a Rendhagyó Prímástalálkozó állandó szólistája, A Dal 2016 zsűritagja és szenvedélyes fotós.
erdely_gyergyoi_havasok.jpg

Both Miklós a zenélés mellett autodidakta módon tanulta ki a fotózás művészetét is. Népzenegyűjtő útjai során készített fotósorozatai visszatükrözik az adott térség hangulatát.

„Amikor új közegbe kerülök, fotós szemmel jobban el tudok mélyülni a környezetben és jobban tudok figyelni a részletekre, mint ha egyszerű turistaként közlekednék. A fotózás és a hangrögzítések végeredményben azokról az érzelmi és intellektuális kapcsolatról szólnak, amelyeket kivált belőlem az adott környezet.” – fejtette ki Both Miklós annak kapcsán, hogy milyen szerepet tölt be életében a fotózás.

A Kínai Utazó lemez munkálatai egy újabb szintre emelték Miklós munkásságát. „Abban az időszakban új utakat, új formátumot kerestem. Kínai utam során magával ragadott a kultúra, a történelem és természetesen a zene. Ezeket a tapasztalataimat, élményeimet nem tudtam volna egy hanglemezben visszaadni, ezért kezdtem el a hangrögzítés mellett videókat készíteni és fényképezni. Számomra a zene és a fotózás kerek egészet alkot.”
iran_shiraz_varosa.jpg

Bár A Dal című, szombat esténként a Dunán és Duna World-ön futó zenei tehetségkutató zsűritagja rengeteg helyen járt már a világban, még sincs kedvenc helyszíne, mert, ahogy mondja: „mindegyik úti cél fontos lépés volt az életemben”. Minden kép ugyanakkora jelentőséggel bír számára, mert egy adott pillanatra emlékezteti.

Miklós még sok olyan helyre szeretne elutazni, ahova eddig még nem jutott el. A közeljövőben Kínába fog visszatérni, hogy koncertet adjon, illetve Ukrajnába és Fehéroroszországba utazik anyaggyűjtés céljából.

Both Miklós fotói az alábbi linken megtekinthetők!

 A fényképek forrása: Both Miklós

Szólj hozzá

Eurovíziós Dalfesztivál A Dal Both Miklós