2016. már 02.

Láncfűrész, Oldsmobile és Deep Purple - Ezekkel ment világot Ash Williams harminc év után

írta: budapest24
Láncfűrész, Oldsmobile és Deep Purple - Ezekkel ment világot Ash Williams harminc év után

Már több mint három évtized telt el azóta, hogy Ashley Williams (Bruce Campbell) először találkozott a gonosszal a mozivásznon, de semmit sem vesztett azóta sem humorérzékéből, sem elszántságából. Ez utóbbit sokáig próbálja tagadni, és küzd a ráaggatott megmentő-szerep ellen, de amikor harminc év után ismét szembetalálja magát az elátkozott holtak haragjával, egyből láncfűrészt ragad, hogy megmentse az emberiséget.

ash_lead.jpg

Még 1981-et írtak, amikor Sam Raimi fejében megszületett egy rémtörténet ötlete, és gyerekkori barátjának főszereplésével leforgatta a Gonosz halott (The Evil Dead) című horrorfilmet, amely azóta kultikussá vált. Bruce Campbell a középiskolai évek alatt már hozzászokott ahhoz, hogy a háta mögötti padból Raimi folyamatosan piszkálja, – például ceruzával szurkálja őt, míg tanára választ vár tőle egy kérdésre – így később sem volt meglepődve azon a felkérésen sem, hogy kamera előtt fulladozzon a rázúduló temérdeknyi művértől.

Az alacsony költségvetésű film a vártnál sokkal nagyobb bevételt hozott, megjárta a cannes-i filmfesztivált, elnyerte Stephen King tetszését is, a későbbiekben pedig két folytatás is követte. A kritikák pozitív hangvétele az évek előrehaladtával sem változott, Sam Raimi nevét pedig - többek között - olyan blockbusterek fémjelzik azóta, mint a Pókember-trilógia, az Átok két része, vagy éppen az HBO egyik márciusi premierje, a Poltergeist: Kopogó szellem.  Kivette részét a sorozatok gyártásából is, a Herkules, valamint a Xena, a harcos hercegnő produceri munkálataiba például az Evil Dead-részekhez hasonlóan testvérét is bevonta. A Starz-csatornán pedig az ugyancsak az ő nevéhez köthető Spartacus után az Ash vs. Evil Dead is képernyőre került, az első epizódot tavaly Halloweenkor tűzték műsorra.

Az Ash vs. Evil Dead igazi csemege azok számára, akik jó szívvel emlékeznek vissza Ash Williams klasszikus történetére még az előző századból, de az első évad nyitóepizódja kellőképpen visszautal a bonyodalom kezdeteire, hogy azok is fel tudják venni a fonalat, akik nem értik még, hogy a főszereplő miért pótolta kézfejét pont egy láncfűrésszel. A humor és a horror olyan ötvözete köszön vissza, ami egyszerre kínál szórakozást és rettegést, mindezt olyan gyors váltakozásban, hogy szinte még fel sem fogjuk mi csalt mosolyt arcunkra, és a fotelből felpattanva máris felkiáltunk valami hátborzongató látvány miatt. Bruce Campbell azonban egy interjúban elárulta, hogy csak a képernyőn ilyen bátor. Egy korábbi bulgáriai forgatás alatt mindig tartott magánál némi kutyaeledelt, mert félt az utcán bóklászó kóborkutyák támadásaitól. Ez persze semmit sem ront a színész imidzsén, akit saját elmondása szerint sokan tartanak a B-kategóriás filmek Gregory Peckjének. Campbell hiába alakította magát Ronald Reagant is a Fargóban, játszott már amerikai kémet hét évadon keresztül, a horrorfanatikusok számára mindörökre Ash maradt.

„Ash egy valódi egyéniség, aki egyaránt szórakoztatja azokat, akik együtt nőttek fel az eredeti filmmel, és a következő generációt is. A sorozatot a horror és a komédia egyvelege teszi egyedivé” – mondta Carmi Zlotnik a Starz ügyvezető igazgatója.

64cfc44c-f58b-4831-9c5c-9c50abc15429_1.jpg

A régi rajongóknak sem kellett csalódniuk, Ash jellegzetes karizmája változatlan, és emellett akadnak még elemek, amik a múltból köszönnek vissza. A sorozatban például ugyanazzal a bézsszínű 1973-as Oldsmobile Delta 88-as járgánnyal szeli az utakat, mint a kezdetek kezdetén. Azzal a különbséggel, hogy az autó időközben feltűnt már a Spiderman trilógia valamennyi részében, megjárta a Szimpla forgatását is, és láthatjuk a Rossz álmok jónéhány képkockáján is, amint épp Cate Blanchett ül a volánja mögött. Ash sokszor a legbrutálisabb módszerekkel él az öntudatra ébredt halottak ellen, akik szintén nem nagyon válogatnak a leszámolási eszközök között. Mindehhez aláfestésként felcsendül számos régi klasszikus úgy, mint Alice Cooper, az AC/DC és a Deep Purple. Ha pedig azon gondolkodnánk, hogy hol láthattuk már Ruby Knowbyt, aki Ash-t teszi felelőssé apja haláláért, eláruljuk, hogy ahhoz a Lucy Lawless-hez van szerencsénk, akit Xena ikonikus alakja tett híressé.

A világszerte ismert és olvasott Fangoria horrormagazin évről évre több kategóriában is kiosztja az általuk legjobbnak vélt filmeknek járó díjat, a Chainsaw Awards-ot, amelyre idén az Ash vs. Evil Dead is jelölést kapott, és az 1972-ben alapított Szaturnusz-díjra is esélyes lehet. Negyvennégy kritika alapján a Rotten Tomatoes oldalán 98%-ot ért el a sorozat, az IGN szerint pedig 10 pontból 9,8-as értékelést érdemel, ami mind arra enged következtetni, hogy nem bánjuk meg, ha március 5-től esti szórakozásként a Cinemaxra kapcsolunk, de az HBO GO kínálatából már a teljes évad elérhető március 1-től.

Szólj hozzá

HBO tv/rádió HBOGO