2015. jan 08.

Kalamár Tamás távozik

írta: budapest24
Kalamár Tamás távozik

Producerváltás Magyarország legsikeresebb TV-sorozatánál

Kalamár Tamás 17 év után saját kérésére megválik a „Barátok közt“ TV-sorozattól. Helyébe kreatív producerként Rozgonyi Ádám lép.

baratok.jpg
Kalamár Tamás nyilatkozata:
Bár sokan tudták, bevallom, már egy éve ott akartam hagyni a sorozatot, de csak mostanra jöttek össze úgy a körülmények, hogy közös megegyezéssel sikeres legyen az átmenet. Tizenhét esztendő. 7288 epizód. Lezárult egy korszak. Búcsúzom a Barátok közttől.Kihívásokkal és sikerekben gazdag tizenhét év volt: meghonosítottunk egy műfajt, a napi sorozatot. A Barátok közt azóta is töretlenül áll a nézettségi listák csúcsán.  Sikerünk egyik titka, hogy a történetmesélésre koncentráltunk, az emberi kapcsolatokra, ügyelve arra, hogy a témák, és a karakterek magyarok legyenek. Fontosnak tartottam, hogy olyan tabukról is beszéljünk, mint  a cigányság, a melegek, vagy akár a mozgássérültek, a különböző betegségek – prosztatarák, mellrák - társadalmi elfogadtatása, amelytől ez a sorozat  igazán a mi életünkről szól.

20111014kalamarta6.jpg

Mindezt nehéz lett volna kitűnő csapat nélkül elérni, a színészektől a ruhásokig, a kellékesektől a világosítókig, az operatőröktől az asszisztensekig, az íróktól a rendezőkig stb. Sok új álmot tudtunk együtt megvalósítani. Magyarországon az elsők voltunk, akik elkészítették az első magyar telenovellát, a Szeress most!-ot 88 epizódban. Elsők voltunk, akik egy profi websorozatot forgattak, a Csalfa karmát. És elsők között voltunk abban is, akik Európában napi sorozathoz rendszeresen használták a zöld háttér technológiát.Ezúton is köszönöm mindazoknak, akik segítettek ebben. Köszönet jár a hűséges nézőknek, akik nélkül nyilván nem lenne a Barátok közt az ország legkedvencebb sorozata. Köszönet az RTL Klubnak, az anyavállalat managementjének és nem utolsó sorban a sajtó munkatársainak. Majd két évtized után ideje váltani, átadni a stafétabotot a következőnek.  S kihasználni az időt feltöltődésre, hogy újult erővel új kihívások elé nézhessek. Azt mondják, hogy a csúcson kell abbahagyni, tehát ezt teszem. Sok sikert a következő 17 évhez.
Viszontlátásra!
Kalamár Tamás, producer

UFA Magyarország nyilatkozata:
17 év és 7288 epizód után Kalamár Tamás, a „Barátok közt“ kreatív producere megválik a sorozattól, és elköszön az UFA Magyarország gyártó cégtől. Kalamár Tamás 1997 óta áll kreatív irányítóként és készítőként Magyarország legsikeresebb TV-sorozata, a „Barátok közt“ mögött, és ezzel televíziós történelmet írt. Mióta a sorozat 1998. október 26-án először került képernyőre, naponta milliós közönségnek nyújt szórakozást. Legjobb éveiben a sorozat 60%-os piaci részesedést meghaladó nézettséget ért el a 18-49 éves korcsoportban. Amellett, hogy az RTL KLUB sikeresen vezette be és ápolja azóta is a sorozat arculatát, Kalamár Tamás jó történetek iránti különleges érzékének köszönhető, hogy a sorozat a kiélezett piaci versenykörnyezetben még ma is vezeti a nézettségi listákat. Kalamár Tamás azonban nem csupán a „Barátok közt“ sikerének volt élharcosa, hanem az első magyarországi telenovella, a „Szeress most!“, illetve az első professzionális web-sorozat, a „Csalfa karma“ készítésekor is ő képviselte a megvalósításhoz szükséges kreatív erőt.

unnamed.jpgRozgonyi Ádám

Valamennyi munkatárs nevében szeretnénk köszönetet mondani Kalamár Tamásnak nagyszerű munkájáért és rendületlen lelkesedéséért, amellyel a nézőket társadalmi szempontból fontos témákkal, igényesen szórakoztatta.
Kalamár Tamás utódja Rozgonyi Ádám lesz. Rozgonyi Ádám 1999 és 2006 között rendezőként már részt vett a „Barátok közt“ alakításában, és számos más mű létrehozásában dolgozott szerzőként és rendezőként. Széles körű tapasztalatával, kiváló vezetői képességeivel és kreativitásával Rozgonyi Ádám új feladatkörében, kreatív producerként fogja gazdagítani a „Barátok közt“ csapatát, és velük közösen írja majd tovább a sorozat sikertörténetét. Rozgonyi Ádám munkáját meghatározó módon segíti vezető íróként Josie Ward (2011. márciusa óta) és line producerként Radnai György (1998. októbere óta), ezzel biztosítva a vezetői csapat munkájának folytonosságát.


Minden más itt!

Szólj hozzá

tv Barátok Közt Kalamár Tamás Rozgonyi Ádám tv/rádió