Közeli ismerőssel, hasonló érdeklődési körű művészemberrel amilyen könnyű, éppen olyan nehéz úgy beszélgetni, hogy abból elfogadható interjú szülessen. Egyszer csak az izgalmas témák saját életet kezdenek élni, és aztán sehogyan sem sikerül szabályos mederbe terelni őket. A szálak végül annyira összekuszálódnak, hogy még az is, ami a beszélgetés résztvevői számára élet-halál kérdés, az olvasónak esetleg csak „szakmázás”, még rosszabb esetben érthetetlen, érdektelen fecsegés. Nos, Dóka Attilával hosszú idő óta terveztünk interjút, amolyan bemutatkozás félét. Most belevágtunk.

- Mi volt az első élményed az életedben, az első emlék, ami valahol nagyon mélyen és kitörölhetetlenül raktározódott el benned?