BUDAPEST24

Where everybody is somebody!


2015. okt 22.

Különleges meglepetéssel ünnepel a Hooligans

írta: budapest24
Különleges meglepetéssel ünnepel a Hooligans

Húsz éves lesz az együttes

A Hooligans zenekar 2016-ban húsz éves lesz - az ünneplés azonban már elkezdődött. A legelső, Nem hall, nem lát, nem beszél című albumukból készítettek különleges újrakiadást és a régi dalokat egy nagyszabású koncerten is felelevenítették. Kiss Endi, az együttes dobosa a kezdetekről és a zenekarral kapcsolatos aktualitásokról is mesél a csütörtöki Sláger Híradóban. 

endi.jpg

Endi, Ördög Csipa énekes és Tóth Tibi gitáros barátsága még az óvodában, közel negyven éve kezdődött és azóta is töretlen. „Szerencsről jöttünk 1992-ben Budapestre és a Dance nevű együttesben zenéltünk. Ezt követően négy év múlva alakult a Hooligans – ennek jövőre immár húsz éve. Az előjubileum jegyében készítettük el az első albumunk ...

Tovább Szólj hozzá

Kiss Endi Sláger Tv

2015. jan 18.

Gálával ünnepel a tíz éves 4 for Dance

írta: budapest24
Gálával ünnepel a tíz éves 4 for Dance

A táncegyüttes tíz éves jubileumi gálaműsort rendez, amelyben színpadra állítják a pályafutásuk legfontosabb momentumait. A rendezvényen Sub Bass Monster, Kiss Endi, Szabó Ádám, a Strokes, Dj Pégé és Puskás Peti is színpadra lépnek.

4-for-dance-1.jpg

A 4 for Dance megalakulásának tíz éves évfordulója alkalmából különleges rendezvényt hirdet "Hagyományainkhoz híven, nem hagyományosan..." címmel. Az Illés Dániel, Enyedi Péter, Bárány Kristóf és Gál Sándor alkotta formáció az elmúlt tíz évben öt kontinens negyven országát járta be, és összesen 1200 műsort adott.

A jubileumi gálaműsorban a 4 for Dance Együttes életét végigkísérő koreográfiák és pillanatok láthatóak majd, a kezdeti próbálkozásoktól, a világbajnokságot nyert ...

Tovább Szólj hozzá

zene színház program tánc Szabó Ádám Sub Bass Monster Puskás Peti Kiss Endi 4 for Dance

2014. nov 29.

Kiss Endi: Igazi Rock ’n’ Roll család vagyunk!

írta: budapest24
Kiss Endi: Igazi Rock ’n’ Roll család vagyunk!

Nagyon félti lányait a Hooligans dobosa

A macsó külső érző szívet takar… ez a mondás tökéletesen igaz Kiss Endire: a Hooligans dobosának lányai jelentenek mindent. A vad rocker számára a család az első: a próbák után hazasiet, ha teheti, reggelente ő viszi gyermekeit óvodába, sőt a kicsik még egy-egy koncertre is elkísérik édesapjukat.

 

Kiss Endi mostanában rendkívül elfoglalt, a zenész próbáról próbára siet, hiszen az év végén két nagyszabású eseményen is tökéletesen kell teljesítenie.  Az idén 20 éves Telenor Magyarország december 5-én Havasi Symphonic Aréna Show-val köszönti előfizetőit, ahol a leggyorsabb zongorista mellett Endi is színpadra lép majd. A dobos december 14-én ráadásul zenekarával a Hooligans-szel is nagykoncertre készül a Magyar ...

Tovább Szólj hozzá

zene bulvár Hooligans Kiss Endi

2014. dec 10.

Együtt bulizott Pokorny Lia és Radics Gigi

írta: budapest24
Együtt bulizott Pokorny Lia és Radics Gigi

Sztárokkal ünnepelte 20. születésnapját a Telenor

Óriási bulival ünnepelte 20. születésnapját a Telenor Magyarország. Zsúfolásig megtelt a Budapest Sportaréna, a 12 000 vendéget lenyűgözte Havasi Balázs, a modern klasszikus zongoraművész-zeneszerző legújabb, nagyszabású, premier előtt show-ja. A koncertre számos hazai híresség is kíváncsi volt.

Havasi Balázs zongoravirtuóz és a több mint 100 közreműködő művész - közöttük Radics Gigi és Kiss Endi - monumentális showja felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg a meghívottakat. A koncertet követő exkluzív partin számos hazai híresség is együtt ünnepelt a szolgáltatóval. A születésnapon Pokorny Lia is tiszteletét tette.

„Alig értem ide a Telenor 20. szülinapi partijára, hiszen nagyon zsúfoltra sikerült az év ...

Tovább Szólj hozzá

Telenor Radics Gigi Kamarás Iván Pokorny Lia Hien Kiss Endi Iszak Eszti

süti beállítások módosítása