2014. nov 28.

Angyal lett Molnár Andiból, Tücsiből és Tóth Laurából

írta: budapest24
Angyal lett Molnár Andiból, Tücsiből és Tóth Laurából

Mostantól Horti Gábornak dolgoznak a bombázók a SportKlubon

Molnár Andi, Tücsi és Tóth Laura mostantól hivatalosan is angyalok lettek: Horti angyalai. A szépséges hölgyek Charlie helyett Horti Gábornak dolgoznak: a SportKlub képernyőjén az ő parancsait követve teljesítenek küldetéseket. Testközelből próbálják ki a legkülönbözőbb sportokat.

 horti_angyal_2.jpg

Az egykori versenytáncos Molnár Andi élvezte az első kalandot, amerikai fociban mérették meg magukat a lányokkal. Bár a három angyal közül ő rendelkezik egyedül igazán komoly sportolói múlttal, mégis aggódik, hogy sikerül-e tartania a lépést a többiekkel. „Szerintem én vagyok a legfiúsabb a lányok között, még a blokkolást is bevállaltam, örömmel mentem neki az ellenfél játékosainak. Ugyanakkor tartok tőle, hogy a többi versenyszámban esetleg lemaradok. Tudok veszíteni, csak nem szeretek” – nevette el magát a SportKlub műsorvezetője.

tucsi.jpg 

„Angyaltársa” a modell Tóth Laura, akitől egyáltalán nem áll messze a sport, különösen, ha fociról van szó.  „Kiskoromban hamarabb tanultam meg fejelni, mint állni” – mondta Laura. Édesapja játékvezető, férje pedig Laczkó Zsolt válogatott játékos, ahogyan ő fogalmaz, a „foci a végzete.” Laura elárulta, „mesterükért”, Horti Gáborért valósággal rajong. „Összehasonlíthatatlan a stílusa, úgy közvetíti a meccseket, mint senki más, nem lehet mellette unatkozni. Ez tetszik a Horti angyalaiban is: ez egy kimondottan szórakoztató műsor, sok humorral” – nyilatkozta az angyal. Az első küldetés, az amerikai foci kipróbálása szó szerint maradandó nyomokat hagyott Laurában. Megsérült edzés közben a lába, így az esti bemutatóját is csak komoly fájdalmak árán tudta teljesíteni.

 toth_laura_3.jpg

Aryee Claudia, ismertebb nevén Tücsi elmondása szerint rovarokkal és kígyókkal bármikor meg lehet ijeszteni, ám egy kis sporttal soha.  Érdekesség, hogy Tücsi egyszer már tündökölt angyal szerepben. „Apukámat Charlie-nak hívják, így adta magát, hogy egy futóversenyen a csapatunkat Charlie angyalainak nevezzük el” – emlékezett vissza a SportKlub Híradójának háziasszonya, aki nagyon örül, hogy az új műsorban egy másik arcát is megmutathatja.

 toth_laura.jpg

A „főnöknek”, Horti Gábornak mindössze a sziluettje látszódik majd az új produkcióban – ő így értékeli a lányok teljesítményét. „Három csinos nő mellett mindenki jobban jár, ha én háttérben maradok. A parancsokat viszont én osztom” – mondta Horti Gábor.

 horti_gabor.jpg

Horti angyalai – minden szombaton 20:00-tól a SportKlub műsorán!

 

Szólj hozzá

tv SportKlub Molnár Andi Tücsi Tóth Laura tv/rádió