2014. dec 15.

Mező Misi: Keserves út vezetett a sikerig

írta: budapest24
Mező Misi: Keserves út vezetett a sikerig

A 15 éves Magna Cum Laude frontembere a Class Kultúrában mesélt

Hazánk egyik legnépszerűbb zenekara, a Magna Cum Laude idén ünnepli 15. születésnapját. Mező Misi, az együttes frontembere a csapat alapításáról, az új dobosról és kedvenc dalairól beszélgetett Szani Rolanddal a Class Kultúrában.

A leghallgatottabb rádió műsorvezetője, Szani Roland hétről hétre az ország közismert előadóit és művészeit kérdezi a Class FM mikrofonjánál ülve, ezúttal Mező Misi volt a Class Kultúra vendége. A Magna Cum Laude alapító tagjai gyulai próbatermük után ma már a leghíresebb zenei fesztiválok nagyszínpadán játszanak, ahol több ezren éneklik velük a Színezd újra, a Vidéki sanzon vagy épp a Pálinkadal című slágereiket. Az együttes 15 év, rengeteg küzdelem, tagcsere,nagylemezek, klipek és koncertek százai után ma Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara. A csapat jelenleg legnagyobb slágereivel és rengeteg meglepetéssel készül nagyszabású év végi Aréna koncertjére, amelyre az 5 éves Class FM-nek köszönhetően több szerencsés hallgató is nyerhetett jegyet.

 classkult_mezo_szani.jpg

Először Kara Misa invitált a zenekarba egy metál fesztiválon, majd két hét múlva Szabó Tibi egy cukrászdában. Egymástól függetlenül mindketten rám gondoltak, én meg nem tudtam, hogy ők egy zenekart alkotnak.” – mesélt az indulásról a Magna Cum laude frontembere, Mező Misi, akivel eleinte előfordult, hogy a fellépések során a rajongók szájáról olvasta a szöveget. A dalok folyamatosan születnek, általában Tibi írja a zenét és Misa pedig a szöveget.15 év alatt többször is megtörtént, hogy elfelejtettem a dalszöveget, korábban előfordult, hogy az első sorban álló rajongók szájáról olvastam a szöveget.” – mesélte nevetve Misi, aki azt is elárulta, most már kevésbé izgul a fellépések alatt.

A Magna Cum Laude nyár óta egy új dobossal dolgozik együtt, Mező Misi a Class Kultúrában a zenekar legújabb tagjáról is mesélt. „Bár Török Máté, a dobosunk még csak 21 éves, az ember azt gondolná, hogy fiatalos és bohókás, ő azonban hihetetlenül bölcs lélekkel bír, a gondolkodásában és a zenéjében is. Nagyon tehetséges és alázatos, mindig arról álmodtunk, hogy egy ilyen emberrel muzsikálhassunk együtt, abszolút befogadtuk és megszerettük.” – árulta el Misi, aki szerint a zenekar életében a változást a Vidéki sanzon hozta meg.

Mindig hittem a zenénkben és a zenésztársaimban, tudtam, hogy előbb-utóbb eljutunk ide, csak azt nem sejtettem, hogy mennyi időbe telik és milyen keserves lesz. Végül a Vidéki sanzon hozta meg számunkra a sikert, ezt követően kezdtek az utcán utánunk szólni és összesúgni mögöttünk az emberek.” – mesélt  Misi, aki elárulta sikerük titkát is. „Jó muzsikát játszunk, amivel nagyon sok ember tud azonosulni, olyan szövegekkel, amit rengeteg ember magáénak érezhet, mert ők maguk is átéltek már hasonló élethelyzeteket. Ez lehet az oka, hogy annyian szeretik a dalainkat.” – vallja a Rising Star zsűritagja, aki elárulta azt is, hogy ő maga a mély, melankolikus, szívszorító dalokat szereti. „Mindig az aktuális számok a kedvenceim, jelenleg a Kegyvesztett Papírsárkány a befutó.”

Hogyan készül a Magna Cum Laude a decemberi nagykoncertre? Kik lesznek az est sztárfellépői? Mennyi idő kellett Mező Misinek, hogy megtanuljon lassú dalokat énekelni? Ha lemaradtál, visszahallgathatod a Class Kultúrában, a ClassFM.hu Médiatár rovatában.

Szólj hozzá

zene tv Magna Cum Laude Class FM Mező Misi tv/rádió