2014. dec 19.

Finishben A Játékészítő

írta: budapest24
Finishben A Játékészítő

600 m2-nyi színpad, 16 méteres sárkány, 2,5 kg-os paróka

December 27. és 30. között - négy napon át – összesen 12 alkalommal kerül színre A Játékkészítő című új magyar pop-musical a nemrég átadott budapesti Tüskecsarnokban. A monumentális előadás mintegy 600 m2-nyi színpadát 5 nap alatt 100 ember építette fel s a rajta lévő eszközök Belgiumtól Izraelen keresztül, a világ számos pontjáról érkeztek – derült ki a darab sajtónyilvános próbáján.

Rendkívül látványosnak ígérkezik az előadás, ehhez egy 600 m2-es színpadot építettek fel. Illés Gabriella, a darab producere elmondta, hogy miután – eltérően a kőszínházaktól – nincs zsinórpadlás, így 30 mozgatott függesztési pontot kellett kiépíteniük. Ezek lehetővé teszik például, hogy látványos reptetéseket hajtsanak végre, de 5 függesztett hinta is feltűnik majd a színen.

_0010_kiraly-linda.jpg

A színpad érdekessége, hogy minden díszlet függesztve van, állványok, traverzek nem rontják így a színpadképet. A színpadba 2 süllyesztőt is beépítettek illetve a cirkusz-varieté világát idézendő lesz 2 gumiasztal, 1 trapéz és egy kínai rúd is. Látványos elemek sora tűnik fel az előadás során. Például fél perc alatt nő ki a színpadból 8 db 7 méteres paszuly, egy 4,5 méteres gondola “úszik” be a színpadra a nézőtéren át és feltűnik egy 16 méteres sárkány is, mellyel a főhősök küzdenek majd meg. A látványt teszi teljesebbé a színpad hátterében felépített 250 m2-es vetítő felület. A színpadon 200 db intelligens lámpa világít, melyek 400 m híd szerkezeten helyezkednek el, s a berendezések működtetéséhez 8 km kábelt használnak fel. A színháztechnikai mozgatásokhoz 6000 m kötelet, 300 db csigát és 400 db karabinert építettek be és felkerült a színpadra 2 db, 4.5 m átmérőjű szélgép is.

_0004_pokorny-lia.jpg

110 jelmez vonul a darab során, melyekhez összesen 2500 méternyi anyagot használtak fel. Csak Aquatánia ruhájához – mely 10 ember munkájának gyümölcse - 200 méter különféle anyagból készült. A háromfejű sárkány jelmeze 5 hét modellezés után 3 hét alatt készült el, s a tollak is egyedileg lettek válogatva, megfestve. A különböző plüssök speciális kötőgéppel készültek, egyedi tervezések alapján.  A darabban 30 különböző paróka tűnik majd fel a szereplők fején, a legnehezebb 2,5 kg, a leghosszabb a Dzsinn 180 cm-es hajkölteménye.

_0002_rakonczai-viktor.jpg

A zongoránál Rakonczai Viktor

Hien, A mese rólad szól című dalával indul az előadás, melynek 12 betétdalát A Játékkészítő vezető zeneszerzője, Rakonczai Viktor, szövegíróként Orbán Tamás jegyzi, mellettük zeneszerzőként feltűnik még Rácz Gergő és Dobrády Ákos, de Király Linda, Király Viktor és Bereczki Zoltán is ott van a szerzők között. Az előadást - minden alkalommal - élő zenekar kíséri, Rakonczai zongorajátéka mellett egy 4 fős popzenekar játszik, amelyet a Magyar Virtuózok Kamarazenekar 8 tagja egészít ki.

 

a-jatekkeszito-original-55855_1.jpeg

Gundel Takács Gábor is feltűnik a színen

Parádés szereposztás és kiváló alkotógárda közös munkájaként jön létre A Játékkészítő. A darab címszerepét Alföldi Róbert alakítja, de feltűnik a színen – mások mellett - Oroszlán Szonja, Szabó Győző, Pokorny Lia, Bereczki Zoltán, Koltai Róbert, Király Viktor, Radics Gigi és Nagy Feró is. A darab írója - Illés Gabriella producer alapötlete nyomán - Divinyi Réka, rendezője Magács László. Művészeti vezetője Szabolcs János, jelmeztervezője Müller Kata, Rettentő Borodin világát pedig Lakatos Márk jegyzi. A produkció fotóit Éder Krisztián készíti. A teljes, mintegy 300 fős stáb tagjai egytől-egyig hazai szakemberek, kivéve a darab koreográfusát, a nemzetközi produkciókból, így például a Mamma Mia című film egyik alkotójaként ismert Nichola Treherne, aki ingázva a West End és Budapest között, az alkotói folyamat alatt több mint 10.000 km repülőutat tett meg oda-vissza.  

_0001_szabo-gyozo.jpg

A napokban csatlakozott a színész csapathoz Gundel Takács Gábor is. “Ő lesz Géza Bá’, a 6 és fél fejű sárkány feledik feje” – mesélte a producer. “Azért esett Gáborra a választás, mert a “feledik fej” folyamatosan kommentálja a sárkány küzdelmeit, így nagyon testhezálló a szerep” – tette hozzá Illés Gabriella.

A mozgalmas, táncosokkal és artistákkal gazdagon “fűszerezett” előadásban közreműködnek a Közép-Európa Táncszínház, Magyarország elsőként alakult táncszínházának tagjai illetve a MACIVA kiváló fiatal artistái is.

_0003_radics-gigi.jpg

Továbbá két fiatal színész folyamatosan követi a próbafolyamatokat, akik bármikor képesek lesznek az esetleges “beugrásokra”. “A Broadway világában megszokott, hogy ún. understudy-k, helyettesítő színészek állnak készenlétben, ha esetleg valakit pótolni kell” – magyarázta a producer. “Ilyen esetre mi is készülünk, de bízom benne, hogy nem lesz rá szükség” – tette hozzá.

Helyszín: Tüskecsarnok

_0010_1.jpg

Szólj hozzá

zene színház Bereczki Zoltán Radics Gigi Nagy Feró Szabó Győző Király Viktor Éder Krisztián Oroszlán Szonja Koltai Róbert Pokorny Lia Lakatos Márk Dobrády Ákos Rakonczai Viktor Rácz Gergő Király Linda A Játékkészítő