2014. dec 23.

Tóth Andi, a 2014-es X-Faktor győztese a Gozsduban debütált

írta: budapest24
Tóth Andi, a 2014-es X-Faktor győztese a Gozsduban debütált

Előszilveszteri buli Lotfi Begivel a város szívében

A Gozsdu Udvar az ünnepek közeledtével is tárt kapukkal és színes programokkal várja a látogatókat. Tegnap a 2014-es X-Faktor győztese, Tóth Andi varázsolta el a közönséget, 30-án pedig Lotfi Begi két órás zenei összeállításával hangolja majd rá a szilveszterre a bulizni vágyókat. 

gozsdu_xfaktor-5016.jpg

 

„Tegnap este egy szenzációs koncertet adott az X-Faktor történetének eddigi legfiatalabb győztese, Tóth Andi, aki a show után itt, a Gozsdu Udvarban szórakoztatta először a nagyérdeműt. A fiatal tehetség a műsorban előadott legnépszerűbb dalaival örvendeztette meg a Gozsdu Udvar közönségét. Örülünk, hogy ennyien eljöttek erre a fantasztikus koncertre. Az ünnepi programok persze még csak ezután kezdődnek, 30-án előszilveszteri bulival készülünk, 20 órától Lotfi Begi, a Compact Disco alapítója, elismert DJ hozza lázba majd a táncoslábúakat két órás magyar slágereket feldolgozó remixével, miközben a bejáratoknál pezsgőt töltünk ki a látogatóknak a szilveszterre készülve” – avat be mindenkit az elkövetkezendő programokba Aradi Ferenc, a Gozsdu Udvar képviselője.

gozsdu_xfaktor-5001.jpg

Természetesen tegnap, a Hanuka ünnepének utolsó előtti napján is kigyúltak a gyertya fényei, este Radnóti Zoltán, a Bét Shalom Zsinagóga rabbija lobbantotta lángra a gyertyát, majd Klein Judit énekművész hangolta rá a közönséget az est fénypontjára, a 2014-es X-Faktor győztesének lenyűgöző produkciójára. Ma, 23-án, a Fények Ünnepének zárónapján Eichner Viktor gyújtja majd meg a nyolcadik gyertyát, a megemlékezésre pedig Dina Pandzarisz teszi fel a koronát zenéjével.

gozsdu_xfaktor-5004.jpg

Kellemes ünnepeket kíván a Gozsdu Udvar!

gozsdu_xfaktor-5012.jpg

Szólj hozzá

zene X-Faktor Gozsdu Udvar Tóth Andi