2015. jan 09.

Gyújtogatott Puskás Peti és Dani

írta: budapest24
Gyújtogatott Puskás Peti és Dani

Kémiai laborban randalíroztak a The Biebers tagjai

A Puskás testvéreket nem úgy ismerjük, mint akik megijednek a saját árnyékuktól. Petit és Danit már gyerekkorában sem kellett félteni, ha csínytevésről volt szó. Előfordult jó párszor, hogy egy-egy igazgatói intő miatt kellett magyarázkodni szüleik előtt, sőt egyszer egy kísérlet közben családi házukat is majdnem lángba borították. A kémia soha sem volt a srácok erőssége, most azonban visszatértek Dani egykori iskolájába, és randalíroztak kicsit a kémialaborban.

dani_es_peti_mini_tuzhanyoja.jpg

Mindenki megnyugodhat: bár Puskás Peti és Dani rövid időre birtokba vette a kémialabort, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium még mindig áll. Dani korábban, amikor csak tehette, kihagyta a reáltárgyakat, most azonban Petivel együtt nosztalgiázott egy kicsit, és birtokba vette a kémcsövek és borszeszégők világát. 

„Nem sokat jártam anno ebben a teremben, de ha be is jöttem, akkor is elfoglaltam magam inkább valami mással. Most sem voltam a helyzet magaslatán, párszor komolyan megijedtem, hogy felrobbantjuk az egész sulit. A végére viszont rájöttem, hogy nem is olyan vészes ez a kémia, sőt, ha erre néhány évvel korábban eszméltem volna rá, talán most épp a legújabb kémiai elem felfedezésén dolgoznék” – mesélte Dani, aki azt is elárulta, gyakran meglepte szüleit egy-egy igazgatói intővel. „Kisebb csínytevésekből én sem maradhattam ki, ezt pedig az igazgató úr intőkkel honorálta. Volt például olyan, hogy néhány barátommal úgy bosszultuk meg, hogy az egyik felsőbb éves folyamatosan betalált minket, hogy bezártuk a szekrénybe. Persze ezzel a lendülettel vittek is minket az igazgatói irodába, amit akkor annyira nem is bántam, mert így legalább megúsztuk a megtorlást.”

peti_es_dani_kemialaborban_randalirozott.jpg

Öccséhez hasonlóan, Puskás Peti sem volt a reáltárgyak professzora, kisiskoláskánt azonban még próbálkozott az otthoni kísérletekkel, aminek meg is lett az eredménye. 

„Gyerekkorom nagy részét színházban töltöttem, így a suliban is inkább az irodalomhoz húzott a szívem. Persze a különböző tudományos folyóiratokat is szívesen forgattam, bár a Bookazine Tudástárhoz hasonlóak akkoriban még nem voltak. A reáltárgyak valahogy sohasem keltették fel az érdeklődésemet, de 12 éves korom körül elfogott a kísérletező kedv, és amikor egyik délután egyedül maradtam otthon, úgy gondoltam kipróbálom, hogy valóban ég-e a benzinbe mártott vatta. Égett, de még hogy, én pedig mindent eldobva kiszaladtam a fürdőszobából és bezártam az ajtót. Szerencsére nem lett komolyabb baj, és mivel óriás krokodilkönnyek között vártam a szüleimet, nem dorgáltak meg nagyon” – mesélte Peti, akinek legtöbbször a matekkel gyűlt meg a baja, olyannyira, hogy egyszer, amíg az osztálytársai az évzárón voltak, ő az utolsó utáni dolgozatát írta, hogy megússza a bukást. 

vajon_felrobban_az_iskola.jpg

A laborban töltött idő, az izgalmas és látványos kémiai kísérletek kipróbálása igencsak tanulságos volt számukra, Peti és Dani azonban biztosított mindenkit, hogy nem vált pályát, és szerencsére a kísérletezést is csak zenei karrierjükre, és a legújabb The Biebers projektekre korlátozzák.  

visszatertek_dani_regi_iskolajaba.jpg

Szólj hozzá

bulvár tudomány Puskás Peti The Biebers