2015. feb 11.

Nem ritka a 16 órás munkanap Tatár Csillánál

írta: budapest24
Nem ritka a 16 órás munkanap Tatár Csillánál

A Dal műsorvezetője hozzászokott a feszített tempóhoz, ám éhgyomorral képtelen végigdolgozni a napot. Most a reggelizésért kampányol.

A TV2-től nemrég az MTVA-hoz igazolt Tatár Csillának elég mozgalmasak a napjai, nem ritka számára, hogy egy nap alatt dupla annyit dolgozik, mint mások.

spp_5978.JPG
"Hozzászoktam már a feszített tempóhoz. A nehéz nap nálam 16 órát jelent, amit munkával töltök, és általában folyamatosan cseng is a telefonom. Ilyenkor megpróbálok előző nap korán lefeküdni, és lehetőleg sportolni egy nagyot" - mondta Csilla, aki hozzátette: képtelen éhgyomorral végigcsinálni egy-egy húzós, forgatásokkal és megbeszélésekkel teli napot.

"Reggel mindig farkaséhesen ébredek fel, és ha nem reggelizek, akkor szédülök, nem indul jól a napom. Ha reggel rendesen eszem, akkor az ebédem és a vacsorám sem kell hogy olyan bőséges legyen és így nem terhelem le annyira a szervezetem. Minden reggel biztosan megiszom egy rizstejet, kávét és mellé egy banánt is szoktam enni. Menetközben, ahol lakom van egy juice bár, így ahogy elindulok munkába frissen facsart gyümölcslevekkel töltöm fel a táskám" - tette hozzá a műsorvezető.

spp_5980.JPG
Tatár Csilla szeretné, ha mások is hasonlóan cselekednének, ezért csatlakozott egy kampányhoz, amely a reggelizés fontosságára hívja fel a figyelmet. A 2015. januári Actimel Reggeli Rutin Felmérés szerint ugyanis a megkérdezett 25 és 60 év közötti 600 felnőtt 33 százaléka nem reggelizik rendszeresen, és mindössze 67 százalékuk visz be táplálékot az ébredést követően minden nap. Pedig csak egy kiadós, vitaminokkal teli, tápanyagokban gazdag menü elfogyasztása biztosítja, hogy napközben tele legyünk energiával és megfelelően tudjunk koncentrálni az előttünk álló feladatokra.

tatarcsilla4.JPG

 Felmérés az Actimellel: nem reggelizik rendszeresen a megkérdezettek egyharmada

42 százalékuk soha nem fogyaszt joghurtot reggelire

A 2015. januári Actimel Reggeli Rutin Felmérés szerint a megkérdezett 25 és 60 év közötti 600 felnőtt 33 százaléka nem reggelizik rendszeresen, és mindössze 67 százalékuk visz be táplálékot az ébredést követően minden nap. Az Actimel elkötelezett, hogy ezen a helyzeten javítson, ezért a márka reggeliző zónákat állít fel Budapesten, hogy felhívja a figyelmet a reggelizés fontosságára. A figyelemfelhívó kampányt D. Tóth Kriszta, Tatár Csilla és Debreczeni Zita is támogatja, akik személyesen is ellátogatnak az Actimel Reggeliző Zónákba.

Rendszeresen reggelizünk?

Már gyerekkorban megtanuljuk, hogy a nap legfontosabb étkezése a reggeli, mégis a 600 válaszadót számláló Actimel Reggeli Rutin Felmérés szerint a megkérdezettek 11 százaléka soha nem reggelizik. Pedig csak egy kiadós, vitaminokkal teli, tápanyagokban gazdag menü elfogyasztása biztosítja, hogy napközben tele legyünk energiával és megfelelően tudjunk koncentrálni az előttünk álló feladatokra. A reggeli étkezés kihagyása ráadásul kihathat általános közérzetünkre is. A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók 16 százaléka heti 3-4 alkalommal reggelizik, míg 6 százalékuk csak hétvégén!

276543_danone-actimel-6er-pack_xxl.jpg

Mit nem reggelizünk?

A felmérésben részt vevők 42 százaléka soha nem fogyaszt reggelire joghurtot, joghurtitalt, 35 százalékuk soha nem eszik reggelente gyümölcsöt, zöldséget és 25 százalékban nem fogyasztanak a nap első étkezésekor felvágottat, tojást sem. A kutatásból az is kiderült, hogy 18 százalékuknak nincs semmilyen bevett reggeli szokása, amely segít neki abban, hogy jól teljen a napja.

danone_actimel_540x320px.png

A reggeli „rutin” jó megoldás

A válaszadók 82 százalékának segítenek a reggeli szokások, a felkelést követő „rutin”, hogy a legtöbbet hozzák ki napjukból. Legyen szó kutyasétáltatásról (4%), sportolásról (10%), reggelizésről (29%), vagy a kedvenc reggeli kávéról (40%), a megkérdezettek döntő többsége szerint a reggeli rutin segítséget nyújt ahhoz, hogy képesek legyenek jobban élvezni a napot.

overlay-images_0012_11029_bott_act_strawb_01_0001.png

Reggeliző zónák Budapesten

A felmérésben részt vettek 63 százaléka úgy nyilatkozott, hogy jobban indul a napja, ha egy megfelelő reggelivel kezdi. Az Actimel elkötelezetten olyan termékeket kínál, melyek hozzájárulhatnak a sikeres reggeli kezdéshez, ezért a márka mindenkit szeretettel vár egy kis finom reggelire 2015. február 9-13., és február 16-20. között a budapesti Kálvin téren, valamint február 14-15-én a Városligeti Műjégpályán, hogy a legtöbbet hozzuk ki a napunkból! A reggeliző zónákban február 9-én Tatár Csillával találkozhattak a reggelizni vágyók, míg február 14-én D. Tóth Kriszta, február 19-én pedig Debreczenit Zita vár mindenkit 9 és 11 óra között!

 

Szólj hozzá

bulvár actimel