2015. már 07.

Ariana Grande: „Majdnem meghaltam”

írta: budapest24
Ariana Grande: „Majdnem meghaltam”

Keresztanya lesz Taylor Swift

Előkelő helyen debütált a Class40-en Taylor Swift vadonatúj felvétele a Style, a népszerű énekesnő ráadásul a magánéletében is váratlan örömök elé néz: rövidesen barátnője babájának keresztszülője lesz. Ariana Grande azonban épp csak túlélte sikerdala előadását, a sztárt ugyanis váratlan baleset érte.  

taylorswift.jpg

Taylor Swift Style című felvétele még csak a héten debütált a Class40 slágerlistáján, a gyönyörű hangú énekesnő újdonsága azonban máris előkelő helyen áll. A szőke szépség közösségi oldalán jelentette be, hogy Jaime King második babájának keresztanyja lesz. „Találjátok ki, hogy ki lesz ennek az apróságnak a keresztanyja…” – írta a helyes kép mellé, amelyen barátnője gömbölyödő pocakját fogja. A szerencsés baba mindenben számíthat majd az énekesnő támogatására: „Taylor örökké vigyázni fog rád” – ígérte a csöppségnek édesanyja.

ariana_grande.png

A hét másik nagy győztese Ariana Grande Love Me Harder című sikerdala, amelynek legutóbbi élő előadása során az énekesnőt váratlan baleset érte. Ariana élete a koncertje kellős közepén került veszélybe egy meghibásodott felvonó miatt. A Honeymoon turné kansasi állomásán a 21 éves sztár vadonatúj dalát énekelte, amikor az őt magasba emelő lift vízszintesbe fordult és ő kis híján kiesett belőle. „Majdnem meghaltam” – nyilatkozta az események kapcsán Ariana, aki a szorult helyzetben is profikhoz méltóan viselkedett és folytatta produkcióját. A Love Me Harder a Class FM slágerlistáján már a 12. pozíciót tudhatja magáénak. 

ellie_goulding.jpg

Ellie Goulding Love Me Like I Do című felvétele továbbra is töretlen népszerűségnek örvend, újabb 17 helyet javítva első helyen végzett a Class40 slágerlistáján és ezzel másodszor is a hét nyertese lett. A szürke ötven árnyalata című film betétdalaként ismertté vált romantikus felvétel a magyar hallgatók szívébe is belopta magát, a film legszexibb jeleneteit tartalmazó videoklipet pedig már több mint 107 milliószor látták. 

Szólj hozzá

zene bulvár Class FM Taylor Swift