2015. már 11.

Minden tizenkettedik percben betörnek valahova Magyarországon

írta: budapest24
Minden tizenkettedik percben betörnek valahova Magyarországon

Bár a betöréses lopások száma csökkent az utóbbi időben, így is több mint húszezer ilyen bűncselekmény történik minden évben. Ugyan a biztonságtechnika, a zárrendszerek kialakítása sokat fejlődött, a betörők ezeket is megtanulták kijátszani. Sokszor a tulajdonosok is felelősek, figyelmetlenek és óvatlanok. A Groupama Garancia Biztosító kárszakértői összegyűjtötték, hogy milyen tárgyak jelentik a nagy fogást, mire kell jobban ügyelni, ha nem akarunk mi is károsultakká válni. 

_luzer.jpg 

2009-től kezdve 2013-ig folyamatosan növekedett a betöréses lopások száma országszerte. 2013-ra 23,7 ezer esetet regisztrált az Országos Kriminológiai Intézet, 2014-re kicsit mérséklődött ez a szám 23,5 ezerre. Az elsődleges célpont Budapest, hiszen az ország lakosságának ötöde itt él, majd Pest és Borsod-Abaúj Zemplén megye következik a sorban. A legkevesebb betörés Vas, Veszprém és Tolna megyében történik. 

„A betöréses lopásokban az a leginkább csábító a bűnözőknek, hogy relatíve gyorsan nagy zsákmányhoz juthatnak. Azokat a tárgyakat, értékeket keresik, amiket nagyjából öt percen belül magukhoz tudnak venni, és nyereséggel túl is tudnak rajtuk adni. A besurranó tolvajoknál a tapasztalatok szerint három perc a lélektani határ, amíg a lakásban összeszedik a szem előtt lévő értékeket – mondta Kó József kriminológus.  

betores-utani-zarcsere.jpg

Ékszer, készpénz és kütyü a leginkább áhított zsákmány 

A leginkább áhított célpontok még mindig a készpénz, az ékszerek, de vonzó lehet az autókulcs, és az elektronikus kommunikációs eszközök, például a mobiltelefon és a tablet is. A pár éve még divatos termékek, úgy mint a hi-fi, régebbi típusú televíziók, asztali számítógépek, már kevésbé népszerűek a betörők körében. Ezeket a nagyobb elektronikai cikkeket már egy átlagos fizetésből be lehet szerezni, nem éri meg ezeket ellopni. Ugyanakkor a betörők számára a melléképületben tárolt, nagyobb értékű gépek (benzines fűnyírók, komolyabb kisgépek, szerszámok, szivattyúk) ma is értéket képviselnek az elkövetők körében, ezeket is előszeretettel tulajdonítják el.

„Ékszerek közül nem csak az aranyból készült darabok jelentenek ma már csábítást, a divatos márkák kristályokkal díszített alkotásai is értékes zsákmánynak számítanak. A nem elzárható, kisebb méretű dísztárgyak is ígéretes fogásnak számítanak, elsősorban az ezüstöt keresik a behatolók. Vannak olyan háztartások, ahol a rendőrségi dokumentumok alapján megdöbbentő mennyiségben tárolnak otthon készpénzt, ami nagy felelőtlenség. A biztosítótársaságok az otthon tárolt készpénzmennyiség „igazolhatatlansága miatt” a szerződés szerint csak limitálva térítenek - mondta el tapasztalatait Cser Palkovics Zoltán, a Groupama Garancia Biztosító  kárszakértője. 

safty_titel.JPG

Leltározzon otthon is – higgye el, megéri!

„Az értékeket otthon biztonságosan rögzített lemezszekrényekben vagy beépített széfekben ajánlott tárolni. A betörők jól ismerik a „klasszikus” rejtekhelyeket, mint ruhásszekrény, ágyneműk és ezeket ellenőrzik először” – mondták az ORFK bűnmegelőzési szakemberei, majd hozzátették: „Amit szintén javaslunk minden ingatlantulajdonosnak, hogy az értékeikről készítsenek házi leltárt: írják fel a tárgyak egyedi azonosító jeleit, sorszámait, és minden értékesebb tárgyat fényképezzenek le. A rendőrség szakemberei számára az ilyen jellegű adat nagy segítség a nyomozásban.” 

Szólj hozzá