2015. ápr 22.

Le akarta mondani a forgatást a konyha ördöge

írta: budapest24
Le akarta mondani a forgatást a konyha ördöge

Kihalt étterem, egy fős, makacs személyzet, kemény szavak. Így lehetne leírni A konyha ördöge legújabb epizódját, amelyben Bereznay Tamás eddigi legnehezebb feladatát kapja az Öcsi Vendéglő tulajdonosa, Reni személyében.

a-konyha-ordoge-berenay-tamas-03.jpg

Bereznay Tamás mára már rutinossá vált a csőd közelébe jutott éttermek megmentésében, találkozott egy-két igazán önfejű és makacs tulajdonossal. A budapesti Öcsi Vendéglő tulajdonosa, Reni azonban mindenkit felülmúlt folyamatos ellenkezésével, szókimondó, olykor nyomdafestéket nem tűrő megjegyzéseivel.

„Reni hihetetlenül makacs nőszemély, és akkor ezzel még finoman fogalmaztam. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a műsor történetének legküzdelmesebb forgatása volt. Annyira felbosszantott már az első napon, hogy komolyan úgy gondoltam, nincs értelme az egésznek és nem megyünk vissza a stábbal. Egyszerűen nem tudtam, hogyan boldogulok majd Renivel, mert semmiben nem volt partner. Mindenen nevetett, megvonta a vállát és érdektelen volt. A konyhában nem szeretem, ha komolytalanság van, főleg egy ilyen helyzetben. Értetlenül álltam az előtt, hogy az a legkevésbé vevő és partner, akinek az életét próbáljuk helyre rázni” – mondta Bereznay Tamás, aki maga is kénytelen volt beállni a pult mögé, mert a tulajdonosnő egy személyben látja el a szakács és a pincér munkáját is.

Hogy végül miként sikerült A konyha ördöge séfjének megtörni Reni ellenállását és hogyan alakult át a budapesti kis vendéglő, az kiderül a TV2 gasztro-realityjének legújabb epizódjából.

A konyha ördöge – premier minden szerdán 22:35-kor a TV2-n!
Ismétlés vasárnaponként 11:00-től a FEM3 műsorán!

Szólj hozzá

tv/rádió