2015. máj 11.

Imolában Sebestyén Péter és a motorja közösen fejlődtek, és a kitűzött célt teljesítették

írta: budapest24
Imolában Sebestyén Péter és a motorja közösen fejlődtek, és a kitűzött célt teljesítették

Sebestyén Péter Imolában a Superstock1000 verseny futamán a 13. helyen végzett,  és így 3 pontot írhat fel a Pedercini Team gyári Kawasaki által támogatott versenyzője a csapat tabellájára.

kepatmeretezes_hu_078_p05_pedercini_box.jpg

A vasárnapi futamra tudatosan készültek a csapattal. Az előző futamok tapasztalatait kihasználva a versenyző és a csapat ezen a hétvégén az időmérőig folyamatosan fejlődött, ami kemény tizedekben volt mérhető. A rajtrácson a tizedik és a huszadik hely között egy másodpercen belül voltak a versenyzők. Péter a rajt után az első 5 - 6 körben folyamatosan feljött egészen a tizedik helyig. Azonban az előző versenyen már jelentkezett alkar fájdalom megint utolérte és így már nem csak az ellenfelekkel, hanem a fájdalommal is tartania kellett magát. 

kepatmeretezes_hu_064_p05_sebestyen_action.jpg

Péter managere, Stefano Favaro már az időmérő után bizakodó volt, a versenyen befejeztével, pedig elégedetten nyilatkozta – „Célunk az volt itt Imolában, hogy pontszerző helyen végezzünk. Péter és a csapat mostanra nagyon jól összetudnak már dolgozni, a motornak megtalálták a  megfelelő beállításokat. A Pedercini Team nagyon örül, igazi jó hangulat van most a boxban. Ezen a futamon a csapat legeredményesebb versenyzője Péter volt. Viszont kedden az első utunk a sportkórházba fog vezetni, ki kell vizsgálni, hogy mi okozza Péter folyamatosa alkar fájdalmait. Péter jó erőben van, erőnléti edzéseket vesz, tudatosan készül.“

kepatmeretezes_hu_083_p05_pedercini_box.jpg

„Tegnap úgy feküdtem le, hogy a futamon mindent bele kell adunk, az elmúlt két nap eredményes volt. Az időmérőn a tizedikhez képest egy másodpercen belül voltam. Így egy jó szoros rajt alakult ki. Jó lett volna még többet kihozni, nem vagyok elégedetlen, sőt boldog vagyok, hiszen pontszerző helyen végeztem. Lépésről lépésre haladtunk és meg lett az eredménye. Már csak a karom problémájára kell megoldást találni és azt hiszem ott tudok lenni, az első tízben. A mai nap eredménye több szempontból is jó, ma van Stefano születésnapja, remélem ezzel a pontszerző hellyel örömet okoztam neki.„ – mondta Sebestyén, aki folyamatosa küzd a karjával, de ez sem gátolhatja meg céljaiban.

Háttér információk:
Sebestyén korábban a BMW Racing Team Toth csapatában ifj. Tóth Imre mellett, Rizmayer Gáborral együtt versenyzett. Stefano Favaro – Budapest Jump CEO ez évtől hivatalosan is a szárnyai alá vette a versenyzőt, mint a manager. Idén, a 2015-ös szezonban Sebestyén Péter lesz a harmadik versenyző, Tóth és Rizmayer mellett, aki büszkén és joggal képviselheti majd Magyarországot a motorsport világában egy világbajnoksági sorozatban. Sebestyén nagy lehetőséget kapott, Talmácsi Gábor után ő az, aki világversenyen gyári támogatott csapattal vehet részt versenysorozatban, ez a FIM SUPERSTOCK 1000 kategória a Superbike világbajnokság sorozatban. Egy Kawasaki 1000 ccm, 200 LE motorral vág neki az évnek és bizonyíthatja azt, ami egy ilyen fiatal tehetségtől várhatunk. 

A versenysorozatról:
A Superbike-VB és a hozzá tartozó sorozatok: több kategóriából áll, eni FIM Superbike World Championship, a FIM Supersport World Championship, a FIM Superstock 1000 Cup és a FIM Europe Superstock 600 Championship. Ezek a versenysorozatok szériagyártású, de tuningolt motorok küzdelméről szólnak. Itt a riderek utcai motorok megfelelően módosított változataival versenyeznek. A Supersport-ban a 600-asokat megerősítik, a Superbike-ban, pedig négyhengeres 1000-esek és kéthengeres 1200-asok szerepelnek. A megengedett minimális tömegek magasabbak, mint a MotoGP hasonló kategóriái esetén, egyes technológiák használata tilos (pl. karbontárcsás fék) és a motoroknak homológnak kell lennie az utcai változattal. Az egyes versenysorozat szabályaitól függ a változtatások lehetősége a motorokon.

Szólj hozzá

Sebestyén Péter Superstock1000