2015. máj 13.

Stratégiai együttműködés a cukorbeteg gyermekekért

írta: budapest24
Stratégiai együttműködés a cukorbeteg gyermekekért

10 éves az Egy Csepp Figyelem Alapítvány

Egyedülálló összefogást jelentett be ma az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a 10. születésnapja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón. Az Erős Antónia által létrehozott, a cukorbetegség terjedése ellen küzdő nonprofit szervezet pedagógusok számára indított diabétesz oktató programja, a Belevalók kibővítésére olyan kiemelkedő partnerekre talált, mint a legfontosabb magyar diabétesz szakmai szervezet, a Magyar Diabetes Társaság (MDT) és az egyetlen magyar vércukormérő gyártó cég, a 77 Elektronika Kft. 

_mg_6799_harman_kisebb.jpg Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány 2013 őszén indította el Belevalók néven ingyenes edukációs programját pedagógusok és kisgyermeknevelők számára azzal a céllal, hogy felkészítse őket a cukorbeteg gyerekek körüli mindennapi feladatokra. Ma Magyarországon gyakori, hogy nem veszik fel a cukorbeteg gyereket az óvodába, illetve iskolai ellátásuk körül is sok a kérdőjel. A Belevalók indításakor az volt a cél, hogy 2-3 éven belül az ország minden részébe eljusson a program, és minél több pedagógus szerezzen ismereteket a cukorbeteg gyermekek gondozásáról. Eddig 17 helyszínen már több mint 1200 pedagógus vett részt a képzésen. Az előrejelzések szerint 5-10 éven belül nem lesz olyan oktatási intézmény Magyarországon, ahol ne lenne cukorbeteg gyermek. 

Az alapítvány az egyik legjelentősebb hazai vállalattal, a Magyar Termék Nagydíjas 77 Elektronika Kft-vel, - mely hosszú évek óta az Alapítvány főtámogatója - és a legjelentősebb szakmai szervezettel, a Professzor dr. Barkai László elnökölte Magyar Diabetes Társasággal együttműködve nem csak a képzés szakmai hátterét erősíti mostantól, de annak kibővítését is célul tűzte ki. A tervek szerint az eddig leginkább óvónőknek szóló programot a következő tanévtől kiterjeszti az iskolai alsó tagozatban tanító pedagógusokra is. Ha egy oktatási intézménybe cukorbeteg gyermek kerül, a Magyar Diabetes Társaság közreműködésével a regionális gondozóhely szakorvosa is bekapcsolódik az ismeretek átadásába, és a pedagógusok, szülők konkrét kérdéseinek megválaszolásával, valamint tanácsokkal segíti a gyermek minél szakszerűbb ellátását. 

_mg_6871_csonka_kisebb.jpg

Idén a KIA Motors Hungary Kft. is támogatja a programot, szakmai partnerként pedig a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége segíti a BELEVALÓKAT, amely immár második éve az az ELTE hivatalos képzési programjának része. A BELEVALÓKAT bárki támogathatja adója 1%-ával is, amit május 20-ig lehet még felajánlani.

A programban résztvevők a szűrések során a legújabb fejlesztésű Dcont® MAGOR készüléket is használják majd. A 77 Elektronika 64. generációs „okos” készüléke a tárolt adatok alapján képes kiszámolni és jelezni a betegnek, hogy megnőtt az esélye hipoglikémiára

Egyszer élünk. A cukorbetegség figyelmet követel.

_mg_6617_torta_kisebb.jpg

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány céljaihoz az elmúlt 10 évben számos híresség is csatlakozott, akik közül többen jelen voltak a szervezet budapesti sajtótájékoztatóján, hogy együtt fújják el a gyertyákat az Egy Csepp Figyelem Alapítvány születésnapi tortáján. Az édesség stílszerűen az alapítvány által, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének közreműködésével elindított Magyarország Cukormentes Tortája verseny 2014-es legjobbja, a „Csokis kaland” volt. A hozzáadott cukrot nem tartalmazó győztes torta megálmodója, Nándori László cukrászmester új szerepben jelenik meg az idei versenyen: a zsűriben kap helyet. Az idei év legnagyobb újdonsága, amit a szintén zsűritag Jókuti András gasztroblogger jelentett be, hogy a verseny mostantól nyílt: olyan cukrászdák is pályázhatnak, amelyek nem cukrász ipartestületi tagok. Nevezni június 12-ig lehet. Idén is csak egészséges tortarecepteket - azaz fehér liszt, és hozzáadott cukor nélkül készült tortákat – várnak. Júniusban startol a háziverseny is amatőröknek, házikuktáknak, értékes nyereményekkel. 

_mg_6552_harman_kisebb.jpg

A már hagyományos Cseppont Patikahét május 18-án indul. Ennek keretében a már megszokott vércukor-, vérnyomás-, koleszterinmérés mellett 27%-os mérőeszköz és 5%-os tesztcsík akció is várja az érdeklődőket az alapítvány logójával ellátott Cseppont Patikákban. Támogatók: a Roche és a HARTMANN-RICO Hungária Kft. Ezzel egy időben kezdődik az Egyszer Élünk Körút, az alapítvány ingyenes szűrőkörútja a legismertebb gasztro- és kulturális fesztiválokon, valamint családi napokon. A 77Elektronikának és a Roche-nak, valamint a HARTMANN-RICO Hungária Kft-nek köszönhetően bárki megméretheti vércukrát, vérnyomását, koleszterinszintjét, egyes állomásokra az alapítványt az Ilcsi Szépítő Füvek Kft. is elkíséri készítményeivel, a HerbaHáz dietetikusától pedig hasznos ismereteket szerezhetnek az érdeklődők az ételintoleranciáról és a cukorhelyettesítőkről. 

A hagyományos, immáron 10.  Egy Csepp Világnapot november 15-én rendezi meg az alapítvány a SYMA Csarnokban, Budapesten. A fellépők között szerepel majd Wolf Kati, Csonka András, a színpadon pedig Pataki Zita, Ada, Szellő István köszönti a vendégeket részben a 77Elektronika, mint főtámogató jóvoltából az ingyenes családi egészségnapon.

Szólj hozzá

egészség életmód Erős Antónia Egy Csepp Figyelem Alapítvány Magyar Diabetes Társaság