2015. jún 01.

Cseh Laci: „Legyen mind a 365 nap gyereknap!”

írta: budapest24
Cseh Laci: „Legyen mind a 365 nap gyereknap!”

Gyerekterápiával készül az Olimpiára az úszóklasszis

Cseh Laci, olimpikon úszónk szárnyai alatt kicsik és nagyok egyaránt elsajátíthatták az úszás csínját-bínját a Gozsdu Udvar gyereknapján. A „szigorú” tanár bácsi órájára természetesen bárki beállhatott, aki kicsit is gyermeknek érezte magát.

cseh_laci_2.jpg

 „Teljesen más érzés az, amikor te teljesíted az edző utasításait, mint amikor át kell adnod a tudásodat másoknak. Próbálkoztam már régebben is kicsiket tanítani, nem mondom, hogy egyszerű feladat, de könnyen meg lehet találni velük a közös hangot és akkor remekül megy minden. A legnagyobb kihívás, hogy lekösd őket, ezért én mindig kitalálok valami kreatívabb, szórakoztatóbb feladatot, így ez rendszerint sikerül is. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek, le vagyok nyűgözve. Olyan alap technikákat tanítottam nekik, mint lábtempó, rajtolás, mell-és gyorsúszás, - mindent kiválóan végrehajtottak, amiket kértem. Lassan már ők taníthatnak engem, egy kis „gyerekterápia”, a nevetésük, a lelkesedésük kifejezetten jót tesz a felkészülési időszakban” – nevet világbajnok úszónk, aki már izgatottan készül az ötkarikás játékokra.

Lacit egyedül a koránkelés tudja a mai napig kihozni a sodrából, de szerencsére a vasárnap a pihenőnapja, így ezen a jeles napon, a gyereknapon egy kicsit ő is lustálkodó gyereknek érezhette magát.

unnamed_1_14.jpg

 „Szuper, hogy egyrészt van egy olyan nap, ami csak a gyermekeké és annak is nagyon örülök, hogy a Holmes Place ilyen rendhagyó programokkal ünnepelte a kicsiket, hisz az egészségmegőrzés, a sport és a szórakozás egyáltalán nem zárja ki egymást. Én anno mindig izgatottan vártam a gyereknapot, persze főként a velejáró ajándékokra voltam kíváncsi. Természetesen ma már mást jelent nekem ez a nap, de még mindig anyukám egyetlen Lacikája vagyok és ez így van jól. Egyébként úgy gondolom, hogy az év mind a 365 napja gyereknap, én, ha egyszer saját gyermekem lesz, ezt fogom követni” – mosolyog Laci a kis úszópalánták gyűrűjében.

unnamed_80.jpg

A Gozsdu Udvart egész nap boldog gyermekzsivaj lengte be, ugyanis színes programok, többek között Játékkuckó, Hancúrozda, trambulin, arcfestés, kisállat-simogató és folyamatos kézműves foglalkozások várták a kicsiket és a nagyobbakat. Délután a Holmes Place-ben folytatódott a gyermekek ünneplése, ahol Cseh Laci rendhagyó úszóleckéjén túl egyéb különlegességekben sem volt hiány, gyermekjóga, babaúszás és izgalmas sorversenyek fogadták az érdeklődőket.

Forrás: Just Creative

Fotó: Gozsdu Udvar/Holmes Place

Szólj hozzá

bulvár Cseh László