2015. jún 03.

Így nevelhetünk olvasni szerető gyerekeket

írta: budapest24
Így nevelhetünk olvasni szerető gyerekeket

A mai gyerekek jobban vonzódnak a számítógéphez és a tablethez, mint a könyvekhez, az olvasás azonban fontos szerepet tölt be fejlődésükben. A könyvek segítenek a gyerekeknek a világ felfedezésében, az emberek megismerésében, megtanítják őket különbséget tenni jó és rossz között. Az olvasás bővíti a szókincset, fejleszti a beszéd- és íráskészséget: a gyerekkönyvek átlagosan 50 százalékkal több ritka kifejezést tartalmaznak, mint például a fő műsoridőben sugárzott tévés gyerekprogramok.

kepatmeretezes_hu_aem0t0108.jpg

Mit tehetünk szülőként, hogy átadjuk gyermekünknek az olvasás szeretetét? A PocketBook 6 tippet gyűjtött össze, melyek segítségével igazi könyvimádóvá varázsolhatjuk csemetéinket.

  1. Mutassunk jó példát

Ne felejtsük el, hogy a szülők a legnagyobb példaképek a gyerekek szemében. Ha azt szeretnéd, hogy gyermeked érdeklődjön az olvasás iránt, neked is olvasnod kell. Ha valaki könyvek között nő fel, és sokat látja a szüleit olvasni, nagy valószínűséggel megőrzi ezt a hagyományt felnőttként is.

  1. Olvassunk fel a gyerekeknek

Több felmérés is bebizonyította már, hogy azok, akiknek gyerekkorukban sok mesét és történetet olvastak fel hangosan, felnőttkorukban nagyobb eséllyel váltak aktív olvasóvá. Egy brit kutatás szerint 11 éves korig hetente ötször érdemes mesét olvasni gyerekeinknek.
kepatmeretezes_hu_aem0t0147.jpg

  1. Válasszunk képes könyveket

A képekkel illusztrált könyvek jobban lekötik a gyermekek figyelmét. Figyeljétek meg az illusztrációkat, és beszélgessetek a történet azon részéről, melyet ábrázolnak. Vezesd be gyermeked a karakterek izgalmakkal teli világába, és örökre megszereti az olvasást.

  1. Kísérletezzünk a műfajokkal

Válasszunk különböző témájú és műfajú könyveket, Harisnyás Pippitől az enciklopédiákon át a dinoszauruszokról szóló történetekig. Mutassuk meg, hogy milyen sokszínű a könyvek világa, és hogy az olvasásnak köze sincs a monotonitáshoz.

  1. Vegyük figyelembe gyermekünk kívánságát

Ne terheljük a gyerekeket túl bonyolult, homályos értelmű könyvekkel, válasszunk olyan műveket, amelyek érdekesek számukra. Az, hogy kisfiad odavan a Hamupipőkéért, csak annyit jelent, hogy valódi herceg válik majd belőle!
kepatmeretezes_hu_aem0t8033.jpg

  1. Használjuk a modern technológiát

Egy készülék felkeltheti a gyerek érdeklődését a könyvek iránt. Az e-könyv olvasó izgalmas játékká alakítja az olvasást, a számtalan formátumot támogató készülékre pedig könnyen letölthetünk gazdagon illusztrált gyerekmeséket. Nem kell aggódnunk a kicsit egészsége miatt sem, hiszen az E Ink kijelző kíméli, és nem fárasztja a szemet, ráadásul a háttérvilágításnak köszönhetően elalvás előtt félhomályban is kényelmesen olvashatsz nekik.

Az olvasás szeretetét már egészen fiatalon el kell kezdenünk megtanítani gyermekeinknek. Egy jó mese az első lépés a könyvek varázslatos világába vezető úton.
kepatmeretezes_hu_pocketbookchild.jpg

A PocketBook-ról

A 2007-ben alapított, svájci székhelyű PocketBook a világ negyedik legnagyobb e-könyv olvasó gyártója. A PocketBook E Ink technológiát használó e-könyv olvasók és androidos tabletek jelenleg 33 országban elérhetőek. A vállalat saját kutatás-fejlesztési központtal rendelkezik, amelynek köszönhetően elsőként vezette be többek között a színes E Ink olvasót, valamint a víz- és porálló e-könyvet. A PocketBook termékeket kifejezetten a prémium e-könyv olvasók piacára tervezik, így minden készüléket minőségi hardver, egyedülálló szoftver és ergonomikus dizájn jellemez.

További információ: www.pocketbook-int.com

Szólj hozzá