2015. jún 10.

Istenes Bence: Ragaszkodó típus vagyok

írta: budapest24
Istenes Bence: Ragaszkodó típus vagyok

Nagyon ragaszkodó típus Istenes Bence – derült ki a minap az Okostelefon Akadémián. A népszerű műsorvezető nemcsak családjával ápol szoros kapcsolatot, hanem a régi, nem használt kacatoktól is nehezen szabadul meg.
bence_dron.jpg

Istenes Bence a napokban a Telenor Okostelefon Akadémián járt. A műsorvezetőt mindig is érdekelték a technikai újdonságok – ráadásul az esemény tematikája ezúttal a szórakoztatás volt, ami köztudottan közel áll Bencéhez. A műsorvezető elárulta: nap, mint nap tapasztalja, milyen fontos szerepet tölt be a technológia az életében.
bence_kesztyu_telefon.jpg

„Nagyon ragaszkodom a családomhoz, ezért hatalmas köszönettel tartozom a technológiának, hogy a szeretteimet nap, mint nap láthatom, úgy is, ha több ezer kilométer választ el minket. Emlékszem régen apukám mindig leveleket írt, amelyekre hosszú ideig kellett várni. Most anyukámmal szinte napi kapcsolatban vagyunk – bárhol, bármikor videotelefonálhatok vele a hipernet segítségével” – mesélte Bence, akinek egy régi szenvedélyére is fény derült az eseményen. A műsorvezető a high-tech kütyük mellett kipróbálhatott egy csomó hasztalan kiegészítőt is.
bence_szemuveg.jpg

„Bevallom, korábban minden kacatot gyűjtöttem, úgy voltam vele, hogy valamire majd jók lesznek… Aztán a sokadik költözésemnél rájöttem, hogy abba kell hagynom, mert ellepnek a felesleges dolgok. Akkor kidobtam mindent, most pedig igyekszem nem raktározni újabbakat. Na jó, egy-két dolgot még néha elteszek, hátha jól jön egy-egy forgatáson” – nevetett Istenes Bence, aki az Okostelefon Akadémián kipróbálhatta a teljesen hasztalan elemes drónt, a hihetetlen telefonáló kesztyűt és egy egészen furcsa szemüveget is. 

 

Szólj hozzá

bulvár Istenes Bence