2015. jún 14.

Társadalmi haszon és üzleti haszon?

írta: budapest24
Társadalmi haszon és üzleti haszon?

A Budai Oltóközpont lett az év magán egészségügyi intézménye

Az elmúlt évben nőtt a magánrendeléseken megforduló magyarok aránya, ami a magánpraxisok szolgáltatásainak bővülésével is összefügg. Az állami egészségügy és a magánszféra egyaránt szolgálhatja a betegek javát és tiszta keretek között kölcsönös hasznot teremtve működhetnek – derült ki az Év magánrendelője díj átadóján. Az idén második alkalommal átadott elismerésről a páciensek szavazatai mellett szakmai zsűri döntött. Az abszolút győztes a Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum lett. A díjkiosztón a Házipatika.com bemutatta az ország legnagyobb adatbázisára épült orvoskereső szolgáltatását is.
 
Az állami egészségügy alulfinanszírozottsága és az orvoshiány következtében egyre inkább a magánszféra kínál megoldást azokra a helyzetekre, amelyekre a közegészségügy nem képes. A HáziPatika.com friss felméréséből kiderült, hogy az elmúlt egy évben orvoshoz forduló magyarok csaknem fele járt valamilyen magánrendelésen. A legnagyobb online egészségügyi magazin által idén második alkalommal szervezett Év magánrendelője szavazás célja az volt, hogy segítsen eligazodni a magán egészségügyi intézmények között, releváns információt nyújtva a betegeknek a választáshoz.

„Az egészségügyi magánpraxisok részaránya és szolgáltatási spektruma átalakul: ma már nemcsak a klasszikusnak számító magánrendelői – nőgyógyászati, fogászati – szolgáltatások népszerűek, hanem szinte minden területen elérhető minőségi privát egészségügyi szolgáltatás, a diabetológiától az endokrinológiáig” – mondta el a díjátadón Prof. Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője, a zsűri tagja.
kepatmeretezes_hu_budaioltokozpont.jpg

Állami és/vagy magán?

Bár az állami és magánegészségügyet sokszor szembeállítják egymással, számos területen nagyon hasznos együttműködések jöhetnek létre a két szféra között.

„Az egészségügyi magánvállalkozás célja az üzleti haszon, az állami egészségügy célja a társadalmi haszon megtermelése. Mindkét modell szolgálhatja a betegek javát és számos pozitív példa igazolja, hogy tiszta keretek között együtt is jól, kölcsönös hasznot teremtve működhetnek” - nyilatkozta Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-igazgatója, a zsűri tagja.

Az Év magánrendelője

Az „Év magánrendelője” közönségdíjakat és a szakmai díjakat egyéni, csoportos és egynapos fekvőbeteg-ellátás kategóriákban osztották ki. Fődíjjal ismerték el a közönségszavazás és a zsűri értékelése alapján abszolút győztes teljesítményét, valamint különdíjat vehetett át a legtöbb közönségszavazatot kapott pályázó.

„A kezdeményezéssel az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a minőség fontosságára és jelenlétére a hazai magán egészségügyi szektorban - mondta el Kulcsár Hajnal, a HáziPatika.com főszerkesztője, a zsűri elnöke. Annak érdekében, hogy tovább segítsük a betegek tájékozódását, létrehoztuk az ország legnagyobb adatbázisára épült orvoskereső szolgáltatását (www.hazipatika.com/orvoskereso). Az adatbázisban már több mint 5000 orvos szolgáltatásaira és 200 szakterületre lehet keresni és időpontot foglalni” – tette hozzá a főszerkesztő.

A díjakat ünnepélyes keretek között, 2015. június 11-én adták át a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty termében.
kepatmeretezes_hu_evmaganrendeloje2015.jpg

Az Év Magánrendelője 2015 pályázat díjazottjai:

Az összesített verseny győztese, az „Év Magánrendelője 2015” cím birtokosa:
Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum, Budapest

Különdíjban részesült, a legtöbb közönségszavazatot kapta:
Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati és Családtervezési Centrum, Budapest

Szakmai elismerésben részesült a zsűri szempontjai alapján:
Egyéni praxisok: VP-Med Egészségcentrum és Oktatási Központ, Budapest
Csoportpraxisok: Vanderlich Egészségcentrum, Veszprém
Egynapos és fekvőbeteg-ellátást végző intézmények: Virányos Klinika, Budapest

Közönségdíjban részesült:
Egyéni Praxisok: Kristály Dental Esztétikai Fogászat, Keszthely
Csoportpraxisok. MindentMent Fogászati Rendelő, Budapest
Egynapos és fekvőbeteg-ellátást végző intézmények: Medicenter Szakorvosi Intézet, Szeged

Az eredmények részletesen itt tekinthetők meg: www.azevmaganrendeloje.hu

A szakmai díjak odaítéléséről öttagú szakmai zsűri döntött:

Prof. Kaló Zoltán, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője,
Dr. Papp Zoltán, szülész-nőgyógyász szakorvos, klinikai genetikus, egészségügyi menedzser,
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója,
Zöldi Péter, közgazdász, egészségügyi menedzser, a weborvos.hu ügyvezető igazgatója, az Orvosok Lapja lapmenedzsere,
Kulcsár Hajnal, a HáziPatika.com főszerkesztője, a Central Digitális Média Kft. munkatársa.
 
A HáziPatika.com
A Central Médiacsoport tulajdonában lévő HáziPatika.com a legismertebb és leglátogatottabb egészségügyi portál Magyarországon, 1999 óta nyújt egészségüggyel, életmóddal kapcsolatos tartalmat és szolgáltatásokat. Havonta átlagosan mintegy 900.000 egyedi látogató* keresi fel, akik több mint 85.000 cikkben kereshetnek hiteles, közérthető információkat problémájukra s több tucatnyi teszt vagy kalkulátor segítségét kérhetik. 46 szakértő 71 szakterületen várja az érdeklődők kérdéseit, 1500 dietetikus által véleményezett recept, 461 betegség részletes leírása, valamint gyógyszerkereső, patikakereső és laboreredmények magyarázata is található az oldalon.
2005-ben és 2008-ban a www.hazipatika.com az „Év honlapja” elismerésben részesült, a Superbrands díjat 2013-ban már harmadszor kapta meg. Az oldal újságírói több rangos díjat nyertek el, többek között a Médiaunió „Nincs de!” kampányának fődíját.
*forrás: Gemius OPA, 2014. január-december
 
Az Év magánrendelője díj szavazásán közel 500 magánintézmény között összesen 8 díjat osztottak ki, öttagú szakmai zsűri, illetve a www.hazipatika.com oldalon beérkezett több mint 8000 szavazat alapján. Az abszolút fődíjat a szakmai szempontok és a közönségszavazás összesített eredménye alapján ítélték oda.
 
Szólj hozzá