2015. jún 18.

5 érdekesség a kávé birodalmából, amit biztosan nem tudtál

írta: budapest24
5 érdekesség a kávé birodalmából, amit biztosan nem tudtál

5 éves a Starbucks

Ötödik születésnapját ünnepli a Starbucks Magyarország, mely első kávézóját ma öt éve nyitotta meg a Westend bevásárlóközpontban. Budapesten azóta további kilenc, világszerte több mint 2000 kávéház tárta ki kapuit a fekete szerelmesei előtt, az eltelt időben pedig majd 100 féle új italt kínál a márka, többek között jeges frissítőket és teaválogatást. A kávézólánc az évforduló alkalmából öt érdekességet gyűjtött össze.
_dsd1919.jpg

1.: Ha az utóbbi öt évben a Starbucks kávézóiban vásárlók egymás kezét fogva sorfalat állnának, a lánc Budapesttől egészen Korfuig tartana.

2.: Az eltelt öt évben a Starbucksba betérők összesen több mint 1000 fürdőkádnyi kávéitallal, frissítővel pezsdítették fel magukat a nap indításaként vagy annak lezárásához.

3.: Ha az összes, eddig elfogyasztott ital poharát egymásra helyeznénk, akkor azok együttes magassága kiadná az Argentína és Chile határán található Ojos del Salado 6893 méteren található legmagasabb pontját.

4.: Az utóbbi öt évben a kávézókban vásárolt vendégek neveit egy könyvben egymás után írva megkapnánk J.R.R. Tolkien Gyűrűk ura című trilógiáját és a Hobbit című előzményregény teljes terjedelmét.

5.: Ha a Starbucksba eddig betért vendégek egy helyre költöznének, létszámukkal megtöltenék Sevilla városát.

 _dsd1971.jpg

 „Jelentős mérföldkő ez az ünnep az életünkben. Öt évvel ezelőtt az volt a vállalásunk, hogy a magyar, nagy múltra visszatekintő kávékultúrát színesítve megosszuk azt a tudást, tapasztalatot és szenvedélyt, melyet a Starbucks jelent világszerte a kávézás történetében. Azóta aktívan részt vettünk a helyi közösségek életében, hiszen a magyar kávékészítők 700 órát töltöttek önkéntes munkával, 600 liter kávét és forró csokit osztottak ki jótékony célra és közel 1000 nm2 területen tisztítottak meg parkokat. Azért teszünk nap mint nap, hogy vendégeink elégedetten távozzanak és visszatérjenek hozzánk” – mondta Szabó Orsolya, a Starbucks marketingspecialistája.

_dsd2030.jpg

Starbucks

A Starbucks Coffee Company 1971 óta elkötelezett híve annak, hogy kizárólag megbízható forrásból származó és a legmagasabb minőségű arabica kávét szolgálja fel világszerte. Napjainkban több mint 64 országban 22 000 kávézót üzemeltető Starbucks világelső a minőségi pörkölt kávé előállítása és értékesítése terén. A cég kiváló minőség iránti szilárd elkötelezettsége és határozott irányelvei biztosítják azt, hogy fogyasztóik minden egyes csészében megízlelhessék az egyedülálló Starbucks Élményt. Legyen részese az élménynek, látogasson el kávézónkba vagy a www.starbucks.hu honlapra!

Szólj hozzá

bulvár külföld program