2015. júl 20.

Nagyon Balaton: Incognito Siófokon

írta: budapest24
Nagyon Balaton: Incognito Siófokon

A Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében július 25-én, a siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpad deszkáin nem kisebb név, mint a brit acid jazz úttörőinek számító Incognito ad koncertet.
aaa_1.png

A siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpad hagyományos helyszíne a balatoni kulturális életnek és a Nagyon Balaton koncertjeinek is. Idén több fellépő is érkezik Siófokra a MOL Nagyon Balaton programok részeként. Július 25-én történetesen az Incognito lépszínpadra.

Az Incognito zenekarta ’80-as években kibontakozó brit acid jazz úttörőinek tartják. 1981-ben készült el az első nagylemezük, Jazz Funk címmel, a projektatyja pedig Jean-Paul Maunick, akit csak „Bluey” néven emlegetnek a szakmában. A londoni székhelyű zenekarban egyébként több mint 1500 zenész fordult meg a 4 évtized alatt, és ennek a számnak csak töredéke az, aki Anglia határain belülről érkezett a formációba. Bluey maga is Mauritius szigetéről származik, és a zenekarba is rendszeresen a világ számtalan helyéről fújja a legjobb zenészeket össze a szél. Bluey szerint a zenéjükre jellemző a bossa nova hangulat, valamiféle brazil életérzés, noha ő igazi funky arcnak tartja magát. A dalokban a latinhangulat is annyira átütő, hogy pár másodperc elég ahhoz, hogy az ember csípője rámozduljon a ritmusra. Úgy tud jazzy lenni, hogy az is élvezzen minden másodpercet, aki egyébként diszkó slágereken nőtt fel, közben olyan szikrák csillannak fel lelki szemeink előtt, hogy kedvünk támad napszemüveget húzni akkor is, ha amúgy vaksötétben hallgatjuk a bandát. És amikor már azt gondolnánk, hogy ismerjük, hogy talán nagyjából követni tudjuk az eseményeket, még színesedik a paletta egy kis soul-al, r’n’b-vel, és a végére mégis csak oda lyukadunk ki, hogy jó, itt tényleg bármi megtörténhet. Itt lehet ráhangolódni:

Jegyár: 4500 Ft (elővételben), 5500 Ft (helyszínen)

Jegyek kaphatók a helyszínen, az Interticket hálózatában, valamint a www.fesztivaljegy.hu-n.

Szólj hozzá

fesztivál program Siófok Nagyon Balaton Incognito MOL Nagyon Balaton Kálmán Imre Szabadtéri Színpad