2015. júl 28.

Kecskét fejt Horváth Éva

írta: budapest24
Kecskét fejt Horváth Éva

Különleges kecskesajtot készített a csinos modell

Horváth Éva egy igazi vagány nő, aki bebizonyította, hogy a kifutók világa mellett akár egy gazdaságban is megállná a helyét. Nem ijedt meg attól sem, amikor a törökbálinti kecskefarmra érve azzal fogadták, hogy 74 anyakecske fejésében kell segédkeznie. Éva azonnal munkába állt, sőt később a sajtkészítés rejtelmeiben is betekintett.

sajtkeszites_2.jpg

Városi lányként óriási élmény volt Horváth Évának, amikor kipróbálhatta a kecskefejést, de bevallotta, volt pár izgalmas pillanata, amikor a fejőedénnyel a kecskék felé közelített.

Egy picit azért aggódtam, mert a tehénfejést próbáltam már korábban, és náluk előfordul, hogy hátrarúgnak közben. Attól féltem, hogy a kecskék is ilyenek, de aztán megnyugtattak, ők csak harapni és toporzékolni szoktak” – kezdte viccelődve Éva. „Ezek az állatok is kicsit talán olyanok, mint a macskák: nagyon okosak, de elképesztően öntudatosak is, úgyhogy nekem az első perctől nagyon szimpatikusak voltak” – folytatta a híresség, aki a Kecskevilágban a kisgidákkal is közelebbi kapcsolatba került: frissen fejt tejjel itatta meg őket.

A műsorvezető nagyon élvezte a négylábúakkal töltött időt, de természetesen a kóstolást is várta.

„Olvastam róla, hogy a kecsketejes élelmiszerek nagyon egészségesek, a sajtok pedig különösen a gyengéim. Nem tudtam ellenállni nekik, és ettem belőlük annak ellenére, hogy születésem óta laktózérzékeny vagyok. Régebben nagyon nehéz volt, mert gyerekként joghurtrajongó voltam, de szerencsére ma már egyszerűbb, mert létezik olyan laktázenzim-pótló rágótabletta, amellyel megelőzhetők a tünetek” – árulta el a szépség, aki annyira megkedvelte a kecsketejes termékeket, hogy azt tervezi, ezután rendszeresen fogyasztja majd őket.

eva_kisgidakat_etet.jpg

„Kóstoltam már korábban is kecskesajtot, de olyan nagyon finomat mint itt, még soha! Komolyan gondolkodom azon, hogy otthon is kipróbálom. Ugyanilyet persze nem tudnék csinálni, mert ehhez egy speciális oltóanyagot használtak, de van egy receptem, amivel sikerülhet hasonlót készíteni” – mondta el Horváth Éva.

Amennyiben tünetei néhány napon belül a laktáz enzim fogyasztása mellett sem enyhülnek, keresse fel kezelőorvosát!
sajtkeszites_1.jpg

 

Szólj hozzá

bulvár életmód Horváth Éva