2015. aug 19.

Az Össztánc új műfajt teremtett Magyarországon

írta: budapest24
Az Össztánc új műfajt teremtett Magyarországon

Augusztus 28-án és 29-én a Vígben!

Igazi 20. századi magyar tabló, történelmi eseményekkel, hősökkel és kisemberekkel, háborúkkal, forradalommal, futball- és Coca Cola-lázzal, legendás slágerekkel és múltunk jelképes emlékeivel. A Théâtre du Campagnol “A bál” című előadásának ötletéből írta: Békés Pál.

ae25934ed4d84d8dd4f065a8e2b86fd2.jpg

Az Össztánc születésének története valódi színháztörténeti kuriózum. Amikor 1994-ben a Víg társulata visszaköltözött a Nyugati pályaudvaron álló sátorból a régi pompájában tündöklő, felújított Vígszínház épületébe, a színház az Össztánccal nyitotta meg újra kapuit. Az előadás új műfajt teremtett Magyarországon: egyetlen szó sem hangzik el a színpadon, mindent a tánc, a mozdulatok, a gesztusok nyelvén mondanak el a szereplők. Korok változnak, évtizedek sűrűsödnek be a színpadon; és a táncterem zárt világába minduntalan betör a történelem.

Marton László rendezésében az új Össztánc produkció igazi társulat-összekovácsoló előadás lett, amelynek különlegessége, hogy ezúttal is színpadra lépnek az egykori darab szereplői közül néhányan, miközben sok új színésszel, új alakításokkal is gazdagodott.

ae25934ed4d84d8dd4f065a8e2b86fd2.jpg



(Fotó: Gordon Eszter)

Szólj hozzá