2015. sze 02.

Szerelem látatlanul – Így ismerkedünk ma

írta: budapest24
Szerelem látatlanul – Így ismerkedünk ma

Machin egy hallgatag és embergyűlölő játéktervező, aki csak is kizárólag a munkájának él és mindennél többre értékeli a csendet. Machine kiváló eredménnyel végzett fiatal zongoraművész, aki épp most költözött be az új lakásába, keményen készül a következő klasszikus zenei zongoraversenyére, mely nagy áttörést jelenthet művészi karrierjében. Számára a zene és a hangok jelentenek mindent. Két főhősünket csak egy papírvékony fal választja el őket egymástól. A dolgok akkor kezdenek érdekessé válni, amikor az együttélés mellett döntenek, anélkül, hogy látnák egymást.
vakrandi_colvis_cornillac_1_1.jpg

A társkeresés alapja az ismerkedés, és mint annyi minden, az ismerkedési szokások is sokat változtak az elmúlt időben. A mai trendek szerint gyakran nem is látjuk a másik arcát, gesztusait, mimikáját. Noha egy-egy fénykép jó esetben árulkodik, mégis szinte teljesen vakon ismerkedünk, akárcsak a szeptember 3-án debütáló Vakrandi című filmben, ahol a főszereplők a falon keresztül esnek szerelembe egymással. A mai kommunikációs eszközökkel, a számos társkereső és egyéb alkalmazásokkal a telefonunkon sokkal könnyebb dolgunk van az ismerkedés területén. Legalábbis virtuálisan.
vakrandi_colvis_cornillac_2.jpg

Régen mind falun, mind a városi polgárság köreiben kötött formái voltak az ismerkedésnek, a kommunikációnak. Kötöttek voltak a helyszínek, az alkalmak, az öltözködés, sőt a beszéd is, mindezt a hagyomány szabta meg.  Az irodalomnak és a művészetnek fontos közvetítő szerepe volt az ismerkedős beszélgetések alkalmával, és a kapcsolatok kibontakozásához idő kellett.
vakrandi_colvis_cornillac_es_philippe_duquesne_1.jpg

Mára felgyorsult az élet, megváltoztak az eszközök és a szokások, és ezzel együtt a kapcsolatteremtés is. Elmosódtak korlátok, jelentőségteljes alkalmak, nem kell közvetítő, de manapság már szinte az online társkereső oldalak is elavultnak mondhatóak. Hiszen az okostelefonok térhódításával elég egy balra húzás a Tinderen, vagy pár szívecskés like az Instagramon, és a másik fél máris tudja, hogy szabad a pálya. Azonban valóban látjuk-e ki van az elégedett mosolyú szelfik, a like-ok, szívecskék mögött? Valóban önmagát mutatja, vagy csak egy olyan képet, amilyennek szeretné magát láttatni? Bármennyire is szükségszerű haladni a korral, ha komolyan vesszük az ismerkedést, és kíváncsiak vagyunk a másik igazi énjére, a személyes találkozások, a hosszantartó beszélgetések elkerülhetetlenek. Hiszen az ismerkedés lényege a másik ember felfedezése, és talán ez az egyik legnagyobb kaland az életben.

Egy ilyen történtet dolgoz fel a csütörtökön mozikba kerülő Vakrandi című francia film is, ahol a párkapcsolat valójában csak fantázia, ahol az egymás iránt táplált valódi érzelmeket soha nem élték meg, mert nem látták egymást. Az egyetlen kérdés az, hogy a verbális kommunikáció önmagában elég-e ahhoz, hogy elbírjon egy kapcsolatot? A film egyaránt hoz egy régimódi hangulatot, miközben egy kifejezetten aktuális témával is foglalkozik – hogyan változtatja meg a modern technológia az emberek kommunikációját. A film a 19. COLCOA Francia Filmfesztiválon közönségdíjat nyert Los Angelesben, valamint a 2015 Cabourg Filmfesztiválon elnyerte a legjobb film díjat.
vakrandi_melanie_bernier_1.jpg

VAKRANDI

francia romantikus vígjáték

Eredeti cím: Blind date / Un peu, beaucoup, aveuglément 

Magyarországi bemutató: 2015. szeptember 3.

Filmhossz: 90 perc

Rendezte: Colvis Cornillac

 

Főszereplők: Mélanie Bernier, Colvis Cornillac, Lilou Fogli, Philippe Duquesne

Szólj hozzá

mozi vakrandi tv/rádió Un peu beaucoup aveuglément Blind date