2015. sze 13.

VIDÉK: Éjszaka a színházban Miskolcon is! Négy próba egy este alatt!

írta: budapest24
VIDÉK: Éjszaka a színházban Miskolcon is! Négy próba egy este alatt!

Tekintsenek be a színfalak mögé, és nézzék meg, hogy dolgoznak rendezőink, színészeink! A Színházak Éjszakáján ugyanis nyílt próbákkal várja a Miskolci Nemzeti Színház kedves látogatóit! Színészeink körbevezetik az érdeklődőket mind a négy játszóhelyen, ahol előkészületben lévő előadásaink próbái zajlanak majd.

img.jpg

Szeptember 19-én este nyolc órától éjfélig megleshetik, hogyan készül első nagyszínpadi bemutatónk, Puccini klasszikus operája, a Tosca, és megismerhetik Romulust, az utolsó római császárt is, aki tyúkjaival bíbelődve nézi végig birodalma hanyatlását. De a New York-i dokkmunkások élete is megelevenedik a Kamaraszínházban a Pillantás a hídról történetében, amely a görög tragédiák feszültségével mesél a tiltott szenvedélyről, az árulásról és az önbecsapás következményeiről. Az orosz A.P. Csehov egyik legszebb drámája, a Ványa bácsi pedig bebizonyítja nekünk: az élet változhat, de az érzések nem.

A négy készülő produkciót máskor nem láthatják ilyen különleges körülmények között – ne hagyják ki a lehetőséget, és látogassanak meg minket szeptember 19-én, a Színházak Éjszakájánproba2.jpg

Az eseményen való részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Regisztrálni a veres.gabriella@mnsz.hu címen lehet szeptember 18-ig, név, lakcím és e-mail cím megadásával.

Előadásainkról:

Giacomo Puccini

Tosca

opera

Szenvedélyes szerelem, szabadság- és hazaszeretet. Gyilkosság, kivégzés, öngyilkosság, áldozat és árulás – romantikus, melodrámába illő, hétköznapjainktól távol álló érzések és események. Manapság nincsenek körülöttünk nagyszabású hősök; árulásaink pitiánerek, áldozataink észrevehetetlenek. Tetteink, érzelmeink a magánéletben és a közéletben is kisszerűek, aprópénzre válthatók. Talán épp ezért érezzük olyan magával ragadónak az énekesnő, Tosca történetét, aki élete árán is megmentené halálra ítélt szerelmét. Cavaradossit a rendőrfőnök üldözi, mert annak idején a szabadságért harcolt, és most menekülő bajtársát, Angelottit rejtegeti.


Az opera szövegkönyve Victorien Sardou darabjából készült, melynek történelmi háttere Róma függetlenségért vívott harca és annak következményei az 1790-es évek végén. A gyorsan pergő, eseménydús történetet – Puccini egyik legismertebb operáját – a 2012-es Miskolci Operafesztiválon három helyszínen, három rendhagyó estén láthatta már a közönség. Az újra-találkozás, az opera eredeti formájának színházi keretek közötti megismerése biztosan örömöt jelent majd visszatérő nézőinknek is.

Friedrich Dürrenmatt

A nagy Romulus

történelmietlen történelmi komédia

Dürrenmatt történetének hőse Romulus, az utolsó római császár, aki megpróbálja megérteni a világtörténelem alakulását, megpróbálja felfogni az összefüggéseket. Megpróbálja megválaszolni, mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? És miután félelmét legyőzte, méltónak találja magát arra, hogy ítélkezzen saját birodalma felett. Kérdés hogyan befolyásolhatja egyetlen ember a világpolitikát, a jövőt, amikor még a jelenre sincs már pénz az államkincstárban?          

Arthur Miller

Pillantás a hídról

dráma

Eddie Carbone dokkmunkás New Yorkban. Tisztes szegénységben él feleségével és nevelt lányával, Catherine-nel az olasz negyedben, hozzá hasonló melósok közt. Nem vágyik sokra: egy-egy sör a haverokkal, csendes együttlét a családdal. Egy napon azonban megérkeznek felesége rokonai Olaszországból, és Eddie befogadja Marcót és Rodolphót, a két illegális bevándorlót. Amikor Catherine és Rodolpho közt a kezdeti szimpátia szerelemmé alakul, Eddie rájön, hogy képtelen elszakadni a lánytól. Hogy miért? Maga sem érti – vagy inkább nem akarja érteni.

Az előadást Lukáts Andor rendezi, aki hosszú idő után ezzel a munkával tér vissza a Miskolci Nemzeti Színházba.

Csehov:

Ványa bácsi

színmű

Ványa bácsi, Asztrov, Szerebrjakov, Jelena Andrejevna, Szonja, Tyelegin – kik ezek az emberek? Kortársaink? Ismerősök, szomszédok, barátok? Ugyanazokkal a gondokkal küszködnek, mint mi. Az élet változhat, de az érzések nem.

Mindnyájan keressük és elveszítjük önmagunkat, ahogyan Ványa. Álmodozunk, jobbat remélünk, mint Asztrov. Másokból élünk, mint Szerebrjakov. Kapzsin szeretjük a tükörképünket mások szemében, mint Jelena. Szenvedünk a kölcsönös megértés hiányától, és türelmesen viseljük keresztünket, mint Szonja. Elképzeljük a jövőt, amikor az emberek boldogabbak lesznek. Mi változott azóta? Semmi.

Elpazarolt törekvések, finom humor, féktelen bánat és hiábavaló életek az orosz A.P. Csehov egyik legszebb drámájában.

 

 

Szólj hozzá

fesztivál program Miskolci Nemzeti Színház Színházak Éjszakája