2015. sze 14.

A MAGYAR CSAPAT SIKERREL VETTE AZ EMBERT PRÓBÁLÓ AKADÁLYT

írta: budapest24
A MAGYAR CSAPAT SIKERREL VETTE AZ EMBERT PRÓBÁLÓ AKADÁLYT

A Teambuilding SC a nehézségek ellenére is teljesítette a 28. Red Bull Dolomitenmann versenyét!

Az idei versenykiírás gondoskodott róla, hogy a világ egyik legkeményebb váltóversenye, a Red Bull Dolomitenmann semmit ne veszítsen hírnevéből. A legjobbnak, 2013 után ismét, a Kliene Zietung – Panaceo – Martini Sportswear csapata bizonyult a Team Red Bull és a Vita-Life előtt, miután hatalmas csatában felül tudtak kerekedni a riválisaikon. A magyar csapat, a Teambuilding SC idén két sérüléssel is hátráltatva vágott neki az embertpróbáló távnak, de sikerrel teljesítette azt!
unnamed_2_14.jpg

A 28. Red Bull Dolomitenmann mágnesként vonzotta az extrém sport szerelmeseit a világ minden tájáról, akiknek az előzetes hírekkel ellentétben remek időjárási körülmények között kellett megküzdeniük az Alpok hegyei közt. A verseny sikerét jól mutatja, hogy a pálya mentén 45.000 néző foglalt helyet a tradiciónális start lövés és a célba érkezés között eltelt mintegy 6-7 óra alatt.
unnamed_1_31.jpg

A magyar csapat, a Teambuilding SC számára nem indult egyszerűen az idei felkészülés. Sérülés miatt új futót kellett igazolniuk, Dr. Kurpé László személyében, aki komoly triatlon eredményeket tudhat magáénak és annak ellenére is sikerrel teljesítette a feladatát, hogy a pálya és a terep számára teljesen ismeretlen volt. Dósa Richárd visszatérő versenyzőként, magabiztosan szállította a siklóernyős részidőt. A kerékpáros etap szerencsére probléma nélkül lement, az eddigi legjobb körülmények között, a csapatkapitánnyal, Járdán Zsolttal a nyeregben. Az utolsó napok izgalmát jelentette, hogy a kajakos Nagy László is kis híján kiesett csapatból, de végül nagyon férfias hozzáállással, sérülten is vállalta és teljesítette a vadvízi evezést. A hatalmas sportemberi teljesítményhez ez úton is gratulálunk az egész csapatnak!
unnamed_125.jpg

Lássuk, mit történt az élen, hogy alakult ki a végeredmény: Az első etapot a futók teljesítették, akik az 1000 méter magas Kühenbodentörl hegyet kellett, hogy megmásszák, ahol átadták a stafétát a siklóernyős csapattársnak. A futásban idén rekord idő született, a későbbi győztes csapat tagja Petro Mamu 1 óra 20 perc alatt teljesítette a feladatot. A váltás után a siklóernyősök célja a Moosalm volt, ahol rajongók ezrei várták a landoló sportolókat. Innen még egy etap várt rájuk, hogy a rajongókkal zsófolásig megtelt Dolomiten Stadionban zárhassák le a rájuk eső részt. Ezt a feladatot Christian Maurer, a Vita-Life csapat versenyzője és az idei Red Bull X-Alps bajnoka teljesítette leggyorsabban.
dolomitenmann_news_philipp-schuster02.jpg

A harmadik fázis a kerékpárosoké volt, akik a Stadiontól az 1500 méter magasban lévő célhoz kellett, hogy felkapaszkodjanak. Ezt a részt is a Vita-Life nyerte, Juri Ragnoli ért elsőként a célba, de szorosan mögötte ott voltak Red Bull és a Kleine Zietung versenyzői. Az utolsó felvonásban a kajakosok rövid futással nyitottak, majd a Drauba ugrottak a hajóikkal. A későbbi győztesek ezen a szakaszon tudták maguk mögé utasítani Vita-Life csapatát és a Red Bull csapat evezőse Harald Hudetz is nagy csatában felhozta az ővéit a második helyre. A befutóban így Manuel Filzweisen futott át elsőként, 4 óra 7 perc 57 másodperccel a start után!
dolomitenmann_news_mirja-geh.jpg

Fantasztikus verseny volt, remek körülmények között és egyedi izgalmakkal fűszerezve.

Szólj hozzá

sport verseny fesztivál program red bull