2015. okt 14.

Beadja a derekát Harsányi Levente?

írta: budapest24
Beadja a derekát Harsányi Levente?

Esküvőt tervez a népszerű műsorvezető

 

 Különös helyzeteket teremt néha az élet, például amikor a házasság nélkül is boldog Harsányi Levente esküvői rendezvény házigazdája lesz. November 7-8-án a nagyszabású Őszi Esküvő Kiállításon lesz műsorvezető, és ennek apropóján elárulta: egy ideje tervezi, hogy hivatalosan is kimondja az igent gyermekei édesanyjának.

harsanyi_levente_nandival_1.jpg

 Harsányi Levente és párja, Ági nyolc éve jóban-rosszban együtt vannak, de a boldogító igent hivatalosan nem mondták még ki egymásnak. Négyszemközt, szóban ugyan megesküdtek már, de a család és a barátok előtti elköteleződésre máig nem került sor.

 „Az első gyermekünk, Nándi korán megszületett, és mire elég idős lett egy lakodalomhoz, Lilla is megérkezett. Mindenképpen szeretnénk összeházasodni, csak a megfelelő időt várjuk” – kezdte Harsányi, akinek már van elképzelése saját esküvőjéről.

 „Egyelőre nem találtuk ki, milyen tartalmi elemek lesznek, de azt nagyon szeretnénk, hogy a vendégek és mi is jól érezzük magunkat. Régen én nagyobb lagzit szerettem volna, Ági inkább kisebbet, de most már én is hajlok arra, hogy csak a szűk baráti kör legyen ott. Az is felmerült bennünk, hogy keresünk egy kis olasz vagy magyar kápolnát, kiveszünk néhány szobát és az eseményt összekötjük egy barátokkal eltöltött hétvégével” – folytatta a műsorvezető, aki szerint egyszer egy életben mindenkinek meg kell házasodni.

 „Mi akkor szeretnénk megesküdni, amikor már mindent tudunk, amikor minden rendben van, amikor nincs más dolgunk, csak jól érezni magunkat. Az egyik baráti pár tíz év együttlét után, két gyermek szüleiként házasodott össze, szeretik egymást, boldogok, és a gyerekek is velük ünnepeltek. A lényeg, hogy a mi életünk mikor ér abba a szakaszba hogy feltegyük a kapcsolatukra a koronát. Biztosan összeházasodunk! Éppen ezért jól körülnézek majd az Őszi Esküvő Kiállításon is”  – jelentette ki a műsorvezető, akinek tavaly ősszel született kislánya igazi királynőként érkezett a családba.

harsanyi_levente.jpg

 „A Harsányi ágon közel kétszáz éve nem született lánygyermek, így tényleg hatalmas kuriózumnak számít Lilla érkezése. Gyönyörű gyerek, teljes a szerelem. Nem lesz könnyű dolga a leendő udvarlóinak, ha el akarnak jutni a szobája ajtajáig, mert különböző logikai, szellemi és ügyességi feladatokat kell majd megoldaniuk hozzá” – viccelődött Levente, aki komolyra fordítva elmondta: lányának csak annyi dolga lesz, hogy élvezze az életet, de ennek ellenére biztosan alaposan szemügyre veszi majd az udvarlóit is.

Őszi Esküvő Kiállítás november 7-8-án a HUNGEXPO-n!

Szólj hozzá

fesztivál program Őszi Esküvő Kiállítás