2015. okt 16.

Visszatért eredeti szakmájához Király Viktor

írta: budapest24
Visszatért eredeti szakmájához Király Viktor

Újra tanárnak állt Király Viktor. Az énekes ugyan csak egy rendhagyó tanóra ereéig lépett a katedrára, de úgy tűnt, a sztár nem felejtette el, hogyan kell bánni a gyerekekkel.
kiraly_viktor4.jpg

Annak ellenére, hogy rengeteget utazik Amerikába a The Voice miatt, Király Viktor az itthoni fontos teendőire is igyekszik időt szakítani. Legutóbb a törökbálinti Bálint Márton Általános és Középiskolában vett részt egy Hipersuli órán. A Telenor által életre hívott Hipersulikban a tanárok és diákok digitális eszközökön, táblagépen és internet segítségével tanulnak, hogy az innovatív módszerekkel igazi élménnyé tegyék a tanulást. Viktor elárulta, hogy a „tanár bácsi” szerep sem ismeretlen terep számára, hiszen korábban angoltanárként dolgozott, az internet pedig második otthona: a közösségi oldalain rajongói ezreivel kommunikál rendszeresen.

kiraly_viktor3.jpg

„Mielőtt a Megasztárban megismert az ország, angoltanárként dolgoztam. Korábban voltam pincér és fotósasszisztens is, de a tanítás adta csak meg azt a szabadságot, amelyre  zenészként szükségem volt. Ennek már 8 éve, ezért először kicsit tartottam tőle, hogyan fogadnak majd a gyerekek, de szerencsére visszajöttek az emlékeim, és olyan érzés volt, mint régen. Nagyon élveztem ezt a rendhagyó órát, mert ugyan kicsit meg voltak szeppenve a gyerekek, de mégis éreztem, hogy érdekli őket, amit mondok és figyeltek rám” – magyarázta Viktor, aki a biztonságos internethasználatról beszélgetett a gyerekekkel.

kiraly_viktor2.jpg

„Azt gondolom, nagyon fontos, hogy a gyerekeknek megtanítsuk, hogyan használják helyesen az internetet: milyen előnyei vannak a világhálónak, mi az amire kell odafigyelni, és fontos, hogy itt is be kell tartani egyfajta etikettet. Számomra például az internetes zaklatás és az arctalan, bántó kommentek jelentik a legnagyobb problémát. Követem a negatív és pozitív hozzászólásokat is, így a saját bőrömön érzem, hogy mennyire tud fájni egy-egy beszólás. Azt gondolom, emiatt is fontos megtanítani a gyerekeknek, mit szabad és mit nem a neten, hiszen talán nem is sejtik, hogy milyen nagy kárt okozhatnak egy-egy társuk lelkében” – magyarázta a zenész, aki azt is hozzátette, bátorítani szeretne minden olyan gyereket, aki internetes zaklatás céltáblájává vált. „Gimiben engem is bántottak a „menő” srácok, mert nagyon vékony és deszkás voltam, ami akkoriban nem számított túl menőnek – mégis sikerült elérnem a céljaimat, és most is azon dolgozom, hogy valóra váltsam az álmaimat” – tette hozzá Király Viktor.

 kiraly_viktor1.jpg

Szólj hozzá

bulvár Király Viktor