A nemzeti ünnep programjai az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján
1956 a kortársak szemével
Reggel bementem a műszaki egyetemre. A professzorok zöme sötét ruhában jött be, néhányuknak kokárdája is volt. Borzasztó lelkesek és kedvesek voltak, egyöntetűen a diákság mellett álltak. Rengeteget jelentett egyébként, főleg biztonságérzetet, hiszen ebben a négy-öt évben az ember nem kötődik máshoz jóformán, mint a tanáraihoz, és abból, hogy ők mellettünk álltak, úgy éreztük, hogy amit teszünk, az mindenképpen jó dolog.
24 éves egyetemista
Felszaladtam még a jogtörténeti tanszékre, ahol csak az öreg Eckhart Ferenc professzort találtam. Nyilvánvaló volt, hogy elmegyek a felvonulásra, nem kalkuláltam, hogy mi lehet belőle, de amikor az öreg Eckhart azt mondta: „Vigyázzatok!”, akkor kiszakadt belőlem, hogy „már késő”, és tudtam, hogy már nincs visszaút.
21 éves egyetemista
Fölemelő élmény volt egy óriási tömegben fölszabadultan menni, különösen nekem, mint diszkriminált kádernek. Akkor már vágták ki azt a visszatetsző, undorító címert a zászlókból, skandálták, hogy: „Rusz-kik, haza!”. A Külügyminisztérium előtt láttuk, ahogy a kiskatonák kirakták a laktanya ablakába a magyar zászlót. Ahol mentünk, csatlakoztak hozzánk. Óriási élmény volt!
32 éves könyvtáros
OKTÓBER 23.
10.00 Ünnepélyes zászlófelvonás és ünnepi műsor a Kossuth téren (1055 Budapest)
A rendezvényen részt vesz Kövér László, az Országgyűlés elnöke
Ingyenesen látogatható programok:
11.00-17.00 Szent Korona látogatás a Parlamentben
9.00-17.00 ’56-os séta a Magyar Rádió épületében
10.00-16.00 Családi nap a Hadtörténeti Múzeumban
10.00-18.00 Ingyenes látogatható a Terror Háza Múzeum
10.00-19.00 Filmvetítések a Corvin és a Tabán moziban
„Időkapu” interaktív kiállítás és korhű járatok a 4-6-os és a 2-es villamos vonalán