2015. nov 17.

Stohl mesélve tanul

írta: budapest24
Stohl mesélve tanul

Összeköti a kellemest a hasznossal Stohl András. Esténként A Játékkészítő történetét meséli legkisebb lányának, miközben a címszreplő szövegét tanulja a darabban.

unnamed_168.jpg

Nem könnyű a színész élete. Próbák, szinkron, forgatás, előadás, egy foglalkoztatott művész egész napja elmegy, szinte alig jut idő a családra. Stohl András márpedig az egyik legkapósabb színművész, akinek ezért nagyon be vannak táblázva a napjai. „Reggel négykor kelek és van úgy, hogy éjfélkor kerülök ágyba” – meséli Stohl, aki a temérdek elfoglaltsága mellett az év végére megújuló, A Játékkészítő címszerepét is elvállalta. „Valami olyan készül, ami még nem nagyon volt hazai színpadon” – mondja a színész az új darabról - „úgy gondoltam, ebből nem maradhatok ki”- tette hozzá. Ez azonban még több elfoglaltságot jelent a művésznek, aki kapva kapott azon, hogy egy mesedarabot próbál és úgy döntött, összeköti a kellemest a hasznossal. „Esténként Franciskának mesélem A Játékkészítőt, s nem elég, hogy együtt jókat derülünk a történeteken, de remek alkalom arra is, hogy megtanuljam a szöveget”- mondja Stohl boldogan, hogy így tud a munkájából időt lopni a család számára.

 

Szólj hozzá

bulvár program Stohl András A Játékkészítő